lélek

Isteni cselekedet, önátadás, jó cselekedet

 

Kérdés: Hogyan befolyásolja a karma az önátadást?

Sri Chinmoy: Hogy a karma miként hat az önátadásra, az teljesen azon múlik, milyen cselekedetet hajtasz végre. Ha a cselekedet isteni, abból automatikusan következik az önátadás. Az isteni cselekvést nem különíthetjük el az önátadástól. Tudnod kell, hogy különbség van az isteni cselekedet és az úgynevezett jócselekedet között.Ha az igazat mondod inkább, mint hazudsz, ha valakihez kedves vagy, ahelyett hogy megbüntetnéd, sértegetnéd vagy megütnéd, akkor jót cselekszel. De az isteni cselekedet csak akkor jön, ha a belső hangra hallgatsz. Semmiféle isteni cselekedetet nem hajtasz végre, ha nem hallgatsz a lélek utasításaira. Először hallod belülről az üzenetet, azután cselekszel. Ezt hívják isteni cselekedetnek. És ha folyamatosan istenien cselekszel, azt nevezik önátadásnak.

Az úgynevezett jócselekedetről a szüleidtől, barátaidtól és mindenkitől hallottál. De ha jót cselekszel, az mind valami erkölcsös dologgá válik: az értelem megmondja hogyan cselekedj. Van egy eszméd, mint például: “Ne hazudj!” Rendben van, nem hazudsz, de ha teljesen őszinte maradsz is, még ha a föld legőszintébb emberévé válsz is, őszinteséged nem képes téged Istenhez vinni. Szükség van az őszinteségre is, de csak azért, mert őszintévé válik valaki, még nem képes elérni a célt. Ehhez istenivé kell válnod. Ki isteni? Isteni az, aki hallja a belülről jövő üzenetet, és hallgat is az üzenetre. Ha hallgatsz erre az üzenetre, a karmád mindenképpen isteni lesz. Maga a cselekedet az önátadásod, mert hallgatsz Valakire benned, Aki mindent tud, és Aki minden.

Tehát ha képes vagy istenien cselekedni, az automatikusan segíti az átadásodat, valójában az isteni cselekedet maga az önátadás. De mi van, ha csak erkölcsösen vagy csak kötelességtudatból cselekszel? Szent kötelességed, hogy segíts a családodnak. De kapsz-e a lelkedtől folyamatosan üzenetet, hogy mondd ezt a fiadnak, azt a feleségednek, és valami mást a lányodnak? Ha nem kapod meg a belső üzenetet, és csak saját bölcsességedet nyújtod, mert a család feje vagy, akkor ehhez minden jogod megvan. De nem tudod, hány alkalommal adsz hibás és rossz tanácsot. Értelmed azt mondja, hogy teljesen helyes a tanácsod. De azt szeretném mondani, ha nem a lelkedből ered, akkor a tanácsod lehet teljesen rossz. Még értelmed legfőbb tanácsa is lehet teljesen téves. És ami a karmádat illeti, téves tanácsod nem csak rád lesz hatással, hanem szeretteidre is.

De ha a tanácsod a a szívedből és a lelkedből ered, akkor én mondom, ez a cselekedet a saját életedben önátadást eredményez még akkor is, ha a hozzátartozóid félreértenek, vagy egyáltalán nem hallgatnak rád. Te eljátszottad a szerepedet. Nos ha a lányod nem hallgat rád, az nem a te hibád. Olyat mondtál, ami közvetlenül Istentől, a Belső Vezetőtől jött. Tehát Isten lesz felelős, ha a lányod nem hallgat rád, mert az üzenet Tőle jött. Te csak végrehajtottad az akaratát, csupán az Ő eszközeként cselekedtél. De ha az üzenet nem a benned levő Istentől ered, akkor a tetted lehet tökéletesen rossz is, és a karmád problémát okozhat.

Mindig azt mondom, hogy a szülőknek vagy az idősebb családtagoknak minden joguk megvan, hogy megmondják a gyerekeknek, mit tegyenek, mit ne tegyenek. Azonban tudniuk kell, hogy tanácsuk közvetlenül a lelküktől jön, vagy az úgynevezett tájékozottságukból ered, amit abból nyertek, hogy sokkal hosszabb ideig éltek már a földön, mint a család többi tagja. Természetesen minden információt és külső tudást felhalmoztál életed során. De ez nem jelenti azt, hogy belső életedben isteni üzeneteket, közvetlen látomást kapsz.

sri-chinmoy-pav21


 

Sri Chinmoy: Önátadásom az Istenné válásom.  37 o.

Reklámok

Soha ne add fel!

Ha úgy érzed, hogy meditációd nem olyan mély, amilyennek lennie kellene, ne add fel. Nem ehetjük mindennap a legfinomabb ételeket, de attól még eszünk. Ugyanígy, amikor meditálunk, tápláljuk a lelkünket, belső lényünket. Még ha nem is tudjuk minden nap a legpompásabban táplálni a lelkünket, akkor is tovább kell próbálkoznunk. Bármivel tápláljuk is a lelket, az jobb, mintha éheztetnénk. Tehát ne add fel soha, próbálj mindig meditálni.

Olyan türelmesnek kell lennünk, mint a földművesnek. A földműves felszántja a földet, és megműveli a talajt. Azután várnia kell, hogy Isten esőt adjon, és a mag csírába szökhessen.  Törekvés-életünkben  éppígy rendszeresen meditálnunk kell, de éreznünk kell azt is, hogy Isten kegyelme esőként száll ránk. Amikor Isten kegyelme leereszkedik, a mi emberi erőfeszítésünk pedig felszáll, képesek leszünk állandóan jól meditálni.

330-sri-chinmoy


 

Sri Chinmoy: Az öröm szárnyai 158

Az élet célja

Az élet célja a belső isteniség kinyilvánítása. Az élet célja az, hogy Isten tudatos eszközévé, választott eszközévé váljunk. Az élet célja az, hogy kinyilvánítsuk a legmagasabb Igazságot, amit megtestesítünk. Először látnunk és éreznünk kell az Igazságot. Aztán fel kell fednünk és ki kell nyilvánítanunk az Igazságot. Az élet célja az, hogy tudatára ébredjünk a Legfelsőbb Valóságnak. Az élet célja az, hogy az Örökkévaló Lény tudatos kifejeződésévé váljunk.

Az élet célja a fejlődés. A fejlődés a belülről jövő kibontakozás. Minden egyes élet maga egy világ. Valóban minden egyes élet egy mikrokozmosz. Ami a hatalmas világegyetemben lélegzik, az lélegzik minden egyes egyénben is.

Az élet célja az, hogy felismerjük Istent. A felismerés sohasem érkezhet el ahhoz, aki tétlen. Meg kell fizetnünk érte az árat. Nincs más választás.

Először szeretnünk kell Istent, ha valóban szeretjük az életet, mert isten nem csak a Forrás, hanem maga az élet Lélegzete. Isten szeretete semmibe se kerül, de nagyon sokat ér. Elménk ismeri ezt az igazságot. Lelkünk megtestesíti ezt az igazságot.

Minden embernek van lelke, és minden egyes léleknek megvan a saját természete. A lélek, amely Isten közvetlen képviselője, azért jön le a földre, hogy beteljesítse azt az ígéretét, amelyet az Abszolútnak tett a legmagasabb tudatsíkon, a mennyben. Minden egyes léleknek sajátos módon kell kinyilvánítania belső isteniségét itt a földön. A lélek a saját fényének a felfedezésén keresztül nyilvánítja ki belső isteniségét. Amikor a lélek törekvése, megvalósítása, kinyilatkoztatása és kinyilvánítása által belép a Kozmikus Önvalóba, akkor fejezi be a földi utazását.

Sri Chinmoy: Peace concert in Tokyo

jhar-oslo-8-sri-chinmoy

 


Sri Chinmoy: Életem Lélek utazása

Halál mint akadály a spirituális fejlődésben

KÉRDÉS: A naplódban leírt egyik meditációdban a halált mint akadályt említed. Mindig úgy gondoltam, hogy a halált átmenetnek tekinted, mely lehetővé teszi az újjászületést és a folyamatos fejlődést.

SRI CHINMOY: Csodálatos! Ahogy mondtam, a halál átmenet. Az élet és a halál olyan, mint két szoba: az élet a nappalim, a halál a hálószobám. Mikor azt mondom, hogy a halál akadály, akkor a halálról egy másik nézőpontból beszélek. Mi is ez az akadály? Ez lesz az a sorompó, amely megállít minket a továbbhaladásban. Ez egy határ, melyen nem tudunk átlépni.

Ez az élet egy aranyló lehetőség, melyet a Legfelső Lény (Supreme) adott nekünk. Nos, a lehetőség egy dolog, az eredmény pedig egy másik. Spirituális fejlődésünk, belső tökéletesedésünk rendkívül egyenletes, nagyon lassú, de ugyanakkor nagyon jelentős. Természetesen akadnak emberek, akik száz meg száz vagy akár ezernyi inkarnáción keresztül követik a normális, természetes körforgását életnek és halálnak. Egy napon viszont Isten Örökkévalóságában megvalósítják, elérik majd a Legfelsőbbet ők is. De néhány igaz, őszinte, nagyszerű törekvő lélekteli ígéretet tesz, hogy még ebben az inkarnációban, itt és most valósítja meg Őt. Annak ellenére ígérik ezt, hogy tudják, ez nem az első vagy utolsó életük. Azonban tudják azt is, léteznek emberek, akik megvalósították Istent, és ők sem akarnak valami távoli, jövőbeli inkarnációra várni. Úgy érzik, hogy Isten megvalósítása nélkül haszontalan élni, és amilyen gyorsan ez lehetséges, el akarnak jutni hozzá. Ebben az esetben, ha eljön a halál, és ők még nem megvalósultak, még nem érték el ezt a céljukat, akkor a halál számukra akadály. Egy lelkes törekvő – akinek elrendeltetett, hogy meghaljon ötvenévesen, de a Supreme kegyes beleegyezésével húsz, harminc évvel kitolhatja a halált – vajon mit tesz ez alatt az időszak alatt? Folytatja őszinte törekvését, legmélyebb meditációját és legmagasabb elmélkedését (kontemplációját). Olyan lesz, mint az a versenyző, aki akadály nélkül szalad Célja felé. Ez alatt a kapott húsz vagy harminc év alatt elérheti a legtávolabbit, ahol Célja található.

De ha a halál közbeavatkozik, akkor ebben az életében nem tudja elérni, megvalósítani Istent. A következő inkarnációban nagyon kevés lélek képes azonnal felvenni múltja törekvésének elejtett fonalát. Amint valaki belép a világba, istentelen, kozmikus erők támadják meg, és a világ tudatlansága, korlátoltsága és tökéletlensége próbálja befedni a lelkét. A gyermekkor éveiben nem emlékszünk semmire. A gyerek ártatlan, tudatlan, és segítségre szorul. Pár évvel később az elme elkezd működni. Nyolc, tizenkét éves kor között már az elme irányít mindent. Így a következő inkarnáció első tizenegy, tizenkét vagy tizenhárom évében majdnem minden lélek – kivéve, ha az nagyon nagyszerű és spirituális volt – elfelejti múltja eredményeit és legmélyebb belső kiáltását. Vannak ugyan spirituális mesterek és nagy törekvők, akik magas fokú spirituális tapasztalatra tesznek szert gyermekkorukban, vagy akik Istenre gondolnak és énekelni kezdenek Istenről életük már ily korai szakaszában. Rendszerint azonban nincs erős kapcsolat a lélek előző inkarnációjában elért eredménye és a jelen inkarnáció korai gyermekévei között. Van láncszem, nagyon finom láncszem az életek között, de ez az első tizenkét vagy tizenhárom életévben lényegében nem érzékelhető.

Néhány lélek előző inkarnációjának törekvését ötven- vagy hatvanéves koráig sem éri el. Spirituális szemszögből nézve, a következő inkarnációjuk eme ötven vagy hatvan éve tökéletes időpazarlás. Ha valaki ebben az inkarnációjában fél évszázadot elvesztegetett, az előzőben pedig húszat vagy harmincat, úgy az már nyolcvan év veszteség. Ebben az esetben mondhatjuk, hogy a halál valóban akadálya a fejlődésnek. Le kell küzdenünk ezt az akadályt határozott törekvésünkkel, töretlen igyekezetünkkel. A törekvésnek olyannak kell lennie, mint egy lövedéknek, keresztül kell törnie, át kell hatolnia a halál falán.

De minden szándékunk ellenére időre van szükség, amíg a belső lény tudatosan a felszínre tör, és az ember az új inkarnációjában elkezd erőteljesen és őszintén meditálni és Istenhez imádkozni. Ekkor ráébred, hogy a múltjából semmi sem veszett el. Minden védve volt a Föld-Anya tudatában, amely valamennyiünk közös kincsestára. A lélek megtudhatja, hogy mit ért el eddig a földön; mindez biztonságban megőrződött a föld tudatában, a föld-„bankban”. Ha egy bankban pénzt helyezel el, majd Angliába utazol, és hat vagy több év múlva visszatérsz, a pénzed kiveheted. A lélek is ugyanezt teszi, miután tíz vagy húsz évre elhagyja a földet. Az addig elért összes eredményét a Föld-Anya érintetlenül megőrzi, majd mikor a lélek visszatér, hogy Istenért dolgozzon, a Föld-Anya visszaadja azokat.

A legtöbbször semmi sem vész el, kivéve az időt, a gyermekkor éveit. Legjobb egy inkarnáció alatt megvalósítani Istent, így nem veszítjük el tudatos törekvésünket újra és újra az átmeneti időszakban. Ha a földön ötven vagy száz évig ezzel az óriási, őszinte törekvéssel élünk, akkor nagyon sokat elérhetünk a belső világban. Ha egy spirituális mestertől valódi segítséget kapunk, akkor lehetséges egy vagy legfeljebb két-három inkarnáció alatt az Isten-megvalósítás. Viszont ha nincs valódi mester és nincs törekvés, akkor száz meg száz inkarnációt kell leélnünk.

images11

 

Spiritualitás

A spiritualitás az ember tudatos vágyódása Isten után. A spiritualitás azt mondja nekünk, hogy Isten, aki ma ismeretlen, holnap megismerhetővé, holnapután teljes ismertté válik.

Istent Isten kedvéért kell akarnunk. Isten beteljesíthet minket saját vágyunk szerint, de ha ezt így teszi, mi leszünk azok, akik nem érzik magunkat igazán beteljesedettnek. Síró szívünk, törekvő szívünk, megvilágosító szívünk mindaddig nem lesz elégedett, míg Istent az Ő saját módján meg nem örvendezteti.

Egy kezdet nélküli kezdet azt mondja, hogy a spiritualitás egy törekvés-növény. E növény nő, nő, örökké nő. Egy vég nélküli vég azt mondja nekünk, hogy a spiritualitás egy önátadás-fa. Ez a fa isteni gyümölcsöket terem, és e gyümölcsök Szeretett Supreme-unkkal való állandó, tudatos és önátadó egységünk ereje által jutnak el hozzánk.

Az igazi spiritualitás az élet tudatos elfogadása, nem pedig az élet megszüntetése, megtagadása, megsemmisítése. El kell fogadnunk az életet, és gyökeresen meg kell változtatnunk, hogy Szeretett Supreme-unk képmásához legyen hasonlatos.

A spiritualitás így szól a szívhez: „Ó szív, miért maradsz bizonytalan? Nem érzed, hogy a Mindenható, a Supreme lakik benned? Nem szabad bizonytalannak érezned magadat, mert te vagy az, aki kijelentheti az egész világnak, hogy ott van benned a Szeretett Supreme élő Jelenléte. Az emberi lény minden része közül elsősorban te vagy a kiválasztott eszköz, hogy az értelmet, a vitális lényt és a testet a lélekhez vezesd. A lélek végül hozzám vezeti őket.”

A spiritualitás így szól az értelemhez: „Ó értelem, ne gondolkodj többé! Gondolat-erőd csupa zavar. Zavart keltesz a család többi tagjában – a testben, a vitális lényben, a szívben –, és ugyanakkor te is összezavarodsz, ha átadod magad a gondolatok világának. Légy bölcs, és maradj csendben!”

A spiritualitás így szól a vitális lényhez: „Ó, vitális lény, ne sóvárogj! Akkor is, ha vágyaid tárgyát birtoklod, e birtoklás nem tesz elégedetté téged. A birtoklásban ott a vágy még több birtoklás után. Mindig csak egy koldus leszel, ha sóvárogsz. Nem számít, hogy mit kapsz, elégedetlen és beteljesületlen maradsz. Ezért ne menj azon az úton! Vess véget sóvárgásodnak!”

Végül a spiritualitás így szól testhez: „Ó, test, meddig alszol még? Nem látod, hogy időtlen idők óta alszol már? Tudatlanság-alvásod az oka, hogy családod többi tagja képtelen elérni az Aranypartot, a kitűzött Célját. Ó, test, ne aludj! A Cél csak azoké, akik fölébredtek. Ébredj fel, kelj fel! Családod többi tagja abban a pillanatban a leggyorsabbnál is gyorsabban fog futni, amint élénkké és tetterőssé válsz, és félredobod a tudatlanság álmának béklyóit.”

A spiritualitás azt mondja a keresőnek, hogy ne éljen a régmúltban, ne éljen a távoli jövőben, hanem a ma közvetlenségében, az örök Mostban éljen. Ez az örök Most az embert, a törekvő magot, és Istent, a mindent tápláló Gyümölcsöt testesíti meg.

Lásd még ezt a bejegyzést.

23-2-1975-ckg


Sri Chinmoy: Everest törekvés

 

 

Rombolás, birtoklás és megvilágosulás

Állati világ, emberi világ és isteni világ: a rombolás világa, birtoklás világa és a megvilágosulás világa.

A rombolás összetett kifejezés. Az állati világban néha a rombolás a túlélés eszköze. De egyébként a rombolás egy negatív erő, a sötétség ereje, mely egyáltalán nem termékeny,hasznos vagy bátorító. Még a gondolatok világa is, mely az emberi életben oly nagy segítség, lehet teljesen romboló is. Nincs szükségünk másik emberre, hogy elpusztítson minket. Egyetlen egészségtelen, rossz gondolat is elég ahhoz, hogy mentális egyensúlyunkat tönkretegye, és ha azt elveszítjük, mindent elveszítünk.

Amikor levegőt veszünk, Isten számtalan apró teremtményét lélegezzük be. Ahhoz, hogy élni tudjunk, lélegeznünk kell, és ők áldozataink lesznek. Mikor elpusztulnak, kedves szívünknek egységérzésének ereje miatt nyomorultul kellene éreznie magát. De ha a mélyebbre hatolunk, akkor azt láthatjuk, hogy ez a pusztítás egyáltalán nem az. Isten Kozmikus Tervében ez a helyes út, hogy életünket folytassuk. Amit valaki rombolásnak nevezhetne, az tulajdonképpen Isten kis teremtményei számára előrelépés, mert a lélek a halál és újjászületés folyamatán keresztül fejlődik.

A birtoklás világában az élvezetért birtoklunk. Birtoklásunk közben megkülönböztetéseket teszünk. Ezt akarjuk; azt nem. Elválasztottságunk érzése miatt előnyben részesítünk egy dolgot a másikkal szemben, és ezt az előnyt emberi módunkon szabjuk ki. Előnyben részesítünk dolgokat, melyek ösztönöznek minket, vagy azonnali örömet és megelégedést adnak. Isten esetében nem létezik megkülönböztetés. Ő mindent sajátjának tekint, és mindenben hatalmas szükségszerűséget és hasznosságot érez.

Birtokolni akarjuk a világot, de képességünk erre annyira korlátozott, hogy választanunk kell a dolgok között. Isten esetében másképp van, Ő nem választ, Neki nincs kedvence; Ő mindent birtokol. Saját Istenségét akarja felszínre hozni, melyet beleoltott minden teremtményébe. Még a tudatlanság romboló erőiben is van némi fény. Ezért Isten még a tudatlanság erejében lévő végtelenül kicsiny fényt is előtérbe akarja hozni. Istenhez hasonlóan nekünk is az istenséget kell látnunk a tudatlanság erőiben. Ne a külső világot nézzük elsősorban; ne fordítsuk teljes figyelmünket a külső testre, amely nem biztos, hogy isteni. Ahelyett, hogy csak a teremtmény külső testével foglalkoznánk, foglalkozzunk a teremtmény istenségével, belső valóságával, és próbáljuk meg a test valóságát átalakítani, hogy oly tökéletessé váljon, mint a lélek-valóság.

Az isteni világban a megvilágosodás tökéletesség. A megvilágosodás sosem utasítja el a rombolás világát, vagy a birtoklás világát. Könnyedén magába tudja fogadni mind a birtoklás, mind a rombolás világát. Mikor behatol a rombolás világába, energiát hoz felszínre, mert a rombolás-világ rengeteg energiával rendelkezik. Isten teremtményének energia aspektusát hozza előtérbe, és azt isteni célra használja. Ha a birtoklás világába lép, akkor mindent birtokol; nem zár ki semmit. Előtérbe hozza az istenség lényegét, mely mindenben ott van. Mikor az Isteniség felszínre kerül, még a külső test is könnyen átalakítható. A megvilágosodás világa nem zárja ki sem a birtoklás világát, sem pedig a rombolás világát. A megvilágosodás világa az elfogadás világa.

Isten az egész világot saját Elégedettségéért teremtette. De az Ő Elégedettsége más, mint a mi elégedettségünk. A mi megelégedésünk az igénylés és a birtoklás, hogy azt mondhassuk: „Ez az enyém, ez az, amit birtoklok.” Isten esetében másként van, Ő teremtményét és saját Létét elválaszthatatlanul egynek látja. A mi esetünkben birtoklásunk mindig magába foglal valakit vagy valamit: „Én vagyok a tulajdonos, te vagy a tulajdon.” Aztán azt érezzük, hogy felsőbbrendűek vagyunk birtokunknál, ennélfogva azt teszünk vele, amit akarunk. Isten pedig azt érzi, hogy Ő és a birtoka egyek, és egyenlőek is.

Néha a teremtmény szembeszáll a teremtővel. A szülők gyermekeik teremtői. Amikor a gyerekek felnőnek, kamaszkorba lépnek, gyakran lázadnak szüleik ellen. A teremtmény megerősödhet, és túlnőhet a teremtő látomásán. Mikor Isten Víziójával teremt valamit, és teremtménye túllép Látomás-Valóságán, Ő nem lesz szomorú. Ellenkezőleg, éppen ez az, amit akar. Isten Látomás-világában egy Valóságot lát, de e Valóságon belül sok valóság virágzik.

Ha megkapjuk azt, amit akarunk, elégedettek vagyunk egy ideig. De ha egy kicsivel is többet kapunk, mint amennyit akartunk, akkor gyakran nem vagyunk elégedettek, mert nem pont azt kaptuk, amit akartunk. Birtokolni akarunk, de ha valami több, vagy kevesebb annál, amit akartunk, akkor nem vagyunk megelégedve, mert az emberi vágy olyannyira korlátozott, hogy a dolgokat pontosan úgy akarjuk, ahogyan azt az értelem kigondolta. Isten, amint kivetítette Vízióját, elégedett. Akkor is, ha a Látomás megnyilvánulása nem ugyanaz lesz, hatalmas örömet érez. A mi esetünkben, miután kigondoltuk kívánságunkat, egy meghatározott eredmény várunk el, és ha az eredmény nem egyezik elvárásainkkal, akkor nyomorultul érezzük magunkat. Isten esetében a Látomás kivetítése önmagában is több, mint elegendő Elégedettségéhez.

A rombolás néha nemcsak a túléléshez szükséges, hanem a tetterő, az energia felszínre kerüléséhez is, mely most a rombolást szolgálja. Máskülönben a levertség és álmosság világa borítja be a lélek rettenthetetlen erejét. Maga a birtoklás nem rossz, csak tudnunk kell, hogy mit birtokoljunk. Tudnunk kell, hogy amire igazából szükségünk van, az a kötelesség, a szépség, a fény és a gyönyör. E dolgokat kell felszínre hoznunk. Ne azon dolgok elérésére törekedjünk, melyek birtokolnak minket, miközben mi birtokoljuk azokat, hanem azok elérésére, melyek az egység dalát énekelni. A megvilágosodás mindennek az elfogadását jelenti – rombolásé, birtoklásé, mindené –, de csak az átalakítás érdekében. El kell fogadnunk, felszínre kell hoznunk és át kell alakítanunk.

Az értelem most az emberi világban, a kísértés világában él. A szem meglát valami szépet, és rögtön megkísérti az értelmet, hogy menjen, és ragadja meg. A fül meghall valami szépet, és rögtön megkísérti az értelmet, hogy menjen, és ragadja meg. Az emberi lény minden része ki van téve a kísértésnek, a kísértés támadásának.

A kísértés világában egy állandó harc folyik, egy kötélhúzás, a kísértés és a megvilágosodás között. A kísértés mindig ki akarja terjeszteni határait, de még ha sikerül is, akkor sem elégedett, mert a kísértést mindig csalódás követi. Ezért mindig maradandó megelégedést keres itt, ott, mindenhol. A megvilágosodás láttán végül megadja magát, mert látja, hogy a megvilágosodás az elégedettség megtestesítője.

A megvilágosodás körülveszi a rombolás világát, a birtoklás világát és a kísértés világát. Próbáljuk mindig a megvilágosodást megcélozni, hogy megvédjük földhöz kötött életünket a rombolás világától, és alakítsuk földhöz kötött életünket mennyeien szabad világgá.

1999-ny-chinmoy_emelés

Sri Chinmoy 2 x 200 fontot (2 x 90,7 kg) emel


Sri Chinmoy: Everest törekvés

Lélek, szív, elme, életerő

A lélek: Isten képviselője

Ha most magunkra gondolunk, a testünkre gondolunk és nem a lekünkre. Sajnos állandóan az alacsonyabb részünkkel azonosulunk. Lényünk olyan, mint egy ház, mely a mi tulajdonunk. A harmadik emeletet sosem használjuk, hanem minden időnket az alagsorban vagy a földszinten töltjük. A harmadik emelet is a miénk, csak végre találnánk meg az odavezető utat.

A lélek harcol a kétség, a zavarodottság, az aggodalom és hasonlók ellen. Megpróbálja feltárni saját belső isteniségét és képessége szerint megalapozni az isteni Igazságot a földön. A lélek feltárja, amit mindig is tudott, de miközben feltárja, növekszik és gazdagodik azáltal, hogy magába olvasztja a földi tapasztalat lényegét. Eközben a fizikai tudat egyre inkább megismeri a lélek korlátlan isteni képességét.

Isten kozmikus színjátékában

Az isteniség a lelket használja arra,

Hogy lehozza a Fényt és a Gyönyör üzenetét,

Egészen a Föld-tudat szívébe. 

A szív: bejárat a lélekhez

A lélek után tisztaságban és isteniségben a következő a szív. Nem a testi szívről beszélek, ami egy szerv, hanem a spirituális szívről. A spirituális szív a mellkasod közepén található, léted központjában. A lélek tudata átitatja az egész testet, de a lélek leggyakrabban úgy dönt, hogy a szívben marad. Ha a szívedre koncentrálsz, akkor a lélek ajtaján kopogtatsz, ami a Legfelsőbb Úr ajtaja.

Spirituális tanulmányaid során a szív rendkívül fontos, mivel a szív képviseli az azonosulást. Ha valamivé válni akarsz, azonosulnod kell az adott dologgal. Ránézel egy virágra, és csodálod a szépségét és illatát. Azután megpróbálsz pontosan ugyanabba a tudatba belenőni, mint amit a virág megtestesít: a virág szépségébe és tisztaságába.  A spirituális életben is, amikor belépünk a szívbe, azonnal azonosulunk fényével, békéjével, erejével és üdvösségével. Azonosulásunknál fogva isteni valósággá válunk. Ha a Legfelsőbbet olyan hamar el akarjuk érni, ahogy csak lehet, akkor a szív útját kell követnünk, hogy a lelkünk felszínre jöhessen.

Szíved belső madarát

Elvárás-csúcsodon túl látod majd

Énekelni és szárnyalni,

Ha hagyod,

Hogy szíved hajnalcsillaga

Magához intse külső életed.

Az elme: Nyugtalanság-felszín, csendesség-mélység

Eddig az elme volt az emberiség legnagyobb vívmánya. Segítségével a tudomány és a fizikai világunk hatalmas mértékben fejlődött. Az érvelő értelem mindazonáltal akadály a spirituális kereső számára. Az értelem szeret információt gyűjteni, az információ azonban egy cseppnyi bölcsességet sem ad.

Ha már tudatára ébredtünk, hogy az értelmet nem megfelelően használjuk, de az Isteni szolgálatába állítjuk, akkor egy lépéssel előbbre jutottunk. A következő lépés, hogy megtudjuk mit rejt az értelem – milyen képességeket és lehetőségeket testesít már meg. Az óceán felszíne csupa nyugtalanság, de ha megfigyeljük az óceán mélyét, csupa béke és csendesség. Hasonlóképp az értelem felszínén tele van kavargással, feszültséggel, sötétséggel, de ha a mélyére hatolunk, messze a kétség birodalmán túl megtaláljuk a felsőbb értelmet. Most nem igazán ismerjük s Végtelenséget, az Örökkévalóságot, és a Halhatatlanságot. Ezek csak homályos fogalmak, amelyeket a fizikai értelem nem tud megragadni.  De ha bejutottunk a felsőbb értelembe, akkor ezeket a dolgokat látjuk majd a valódi Valóságnak.

Az ima, mely fent szárnyal,

Megnyitja számodra a tökéletesség kapuját. 

Az értelem, mely magába merül, 

Megmutatja neked az elégedettség szobáját.

Az életerő: az érzelmek székhelye

Amikor az életerő szót használom,, természetünk dinamikus, érzelmi részére gondolok – egy olyan energiára, amellyel élhetünk, vagy visszaélhetünk, amit használhatunk emberi vagy isteni módon.

Az emberi életerő olyan érzelmeket foglal magába, mint a közönséges öröm, bánat, harag és izgalom. Az érzelem önmagában nem rossz, ha nem élünk vissza vele. Amikor visszaélünk vele, megpróbálunk birtokolni valakit vagy valamit, vagy akár az egész világot. Ily módon az emberi életerő elvakít és korlátoz bennünket, és végül elszívja a fizikai és szellemi energiánkat.

Az isteni életerő azonban így szól: “Tudom, hogyan kell kitárnom szeretet szárnyamat. Miért? Mert egyedül így nyerhetek elégedettséget.” Az isteni érzelem kiterjeszti tudatunkat és mindig szívesen látott vendég. Belső törekvésünk kifejeződése. A belső égbolt magasságába emel mineket.

Ha azt akarod, hogy valami történjen

Az életedben,

Akkor az életerődnek a forradalmi úttörő

Szerepét kell játszania.

A test: a lélek otthona

A lélek, ami Istennek egy tudatos isteni része, a fizikai testben kell éljen ahhoz, hogy fejlődhessen. A templomban ott van az oltár. Hasonlóan, a test is egy templom, és a templomban ott van az oltár, a lélek.

A fizikai test, mint olyan, nagyon korlátozott. Természetétől fogva letargikus, egy tapodtat sem akar mozdulni. A Fény egyre csak ereszkedik és ereszkedik alá, de ez a fizikai lényünk legalacsonyabb része, és a Fény itt rendkívül nehezen tud működni. A test az utolsó terület, ami Fényt kap, de ha valaki elkezd tudatosan törekedni, akkor fokozatosan az egész lénye törekedni kezd. Lelke törekszik, értelme törekszik, életereje törekszik, és végül a teste is törekszik. Amikor a törekvőnek a fizikai része elkezd eggyé válni a lélek inspirációjával és törekvésével, akkor Isten Fénye alkalmas befogadó edényt talál benne.

Felébredt testem

Dicsőségtől dicsőségig megy.

Átalakult életerőm

Dicsőségtől dicsőségig menetel.

Megvilágosult értelmem

Dicsőségtől dicsőségig fut.

Felszabadult szívem 

Dicsőségtől dicsőségig repül.

Beteljesedett lelkem

Dicsőségtől dicsőségig táncol.

A témával kapcsolatos bejegyzések:

http://wp.me/p6OgOU-3V

http://wp.me/p6OgOU-3r


Sri Chinmoy: Isteni hős

 

 

 

Isten kozmikus játéka

Isten egy volt, de sokká akart válni. Az egyszemélyes játszma nem szórakoztató. Ha bármilyen játékot akarsz játszani, több játékosra van szükség. Isten saját csendjéből hozta létre Önmagát hogy istenien élvezze a kozmikus játékot.

Ha mélyen magunkba merülünk, látjuk, hogy mi csak tudatos részvevői vagyunk Isten Kozmikus Játékénak, hogy nem mi vagyunk a cselekvők; Isten a cselekvő. Mi csak az Ő eszközei vagyunk. Isten egy, de úgy érezte, hogy szórakoztatni akarja Önmagát, beteljesíteni Magát milliónyi alakban és formában. Úgy érezte , hogy amíg csak Egy, nem teljesen elégedett. Miért kellene megelégednie azzal, hogy Ő csupán az Egyetlen végtelen? Lehet a sokszoros véges is. Isten mindentudó, mindenható és mindenütt jelenlevő. Ha mindenható, akkor miért ne lehetne olyan, mint egy hangya, egy végtelenül kicsiny teremtmény? Mindenható hatalma miatt úgy gondolunk Istenre, mint valami nagyon nagyra , hatalmasra. De éppen azért, mert Isten mindentudó és mindenható  képes benne lenni a végeben is. Így Isten az Ő örök játékát benned és rajtad keresztül, rajtam keresztül, minden emberi lényen keresztül játssza.

Isten végtelen, de benne lakik minden egyes kicsiny gyermekben. Itt a végesben szórakoztatni akarja magát, és a Végtelen dalát játszani. Csak akkor éli át a legnagyobb örömet. A végesben történik az, hogy a Végtelen elérésére törekszünk. És a végtelen akkor részesül a legnagyobb örömben, ha olyan kicsivé teszi magát, amilyenné csak lehetséges.

Véges és végtelen -ezek külső szemünk számára ellentéteknek látszanak, de Isten szemében egyek. A véges és a Végtelen mindig együtt járnak, egyik kiegészíti a másikat. A véges el akarja érni az abszolút Legmagasabbat, ami a Végtelen. A Végtelen a végesben és rajta keresztül akar megnyilvánulni. A játék akkor teljes. Ellenkező esetben egyoldalú lenne a játék. Nem lenne öröm, nem lenne teljesítmény, nem lenne beteljesedés. A Végtelenben és azon keresztül a véges énekli a megvalósítás dalát. És a végesben és rajta keresztül a Végtelen énekli a manifesztáció dalát.

Uram, kereslek és Te elrejtőzöl.

Azért kereslek, mert Nélküled

Élet-lángom nem ég, és nem is tud égni.

Hát Uram, mondd meg nekem, 

Miért rejtőzöl el?

“Leányom, azért rejtőzöm el, mert

Rejtőzködésem erősíti a keresésedet,

Örömtelivé teszi szeretetedet,

Felmagasztalja teljesítményedet,

És halhatatlanná teszi megvilágosodásodat.

Mi az élet célja?

Az élet célja a belső isteniség kinyilvánítása. Az élet célja az, hogy Isten tudatos eszközévé, választott eszközévé váljunk. Az élet célja az, hogy kinyilvánítsuk  azt a legmagasabb Igazságot, amit megtestesítünk. Először  látnunk és éreznünk kell az Igazságot. Aztán fel kell fednünk és ki kell nyilvánítanunk az Igazságot.

132-ckg


Sri Chinmoy: Istenről…

Pontosan mit értesz azon, hogy Isten-megvalósítás?

Az Isten-megvalósítás a szó legmagasabb értelmében vett önfelfedezést jelent, Istennel való egységünk tudatos felismerését. Amíg megmaradsz a tudatlanság állapotában, azt érzed, hogy Isten valaki más, akinek végtelen ereje van, míg te a földön a leggyengébb ember vagy. De abban a pillanatban amikor megvalósítod Istent, rájössz, hogy te és Isten teljességgel egyek vagytok a belső és a külső életben is.  Az Isten-megvalósítás a saját abszolút legmagasabb Önvalónkkal való azonosulásunkat jelenti.

Lehet, hogy olvastál könyveket Istenről és lehet  hogy hallottad, hogy Isten mindenkiben benne van. De amíg meg nem valósítod Istent, mindez csak elmélet. Amikor az ember megvalósítja Istent, tudatában van annak, hogy kicsoda Isten, hogy néz ki és mit akar. Istent látja a végesben és a végtelenben is. Istent személyeként és személytelenként is látja.

Ez nem az elme hallucinációja, vagy képzelődése, ez a közvetlen valóság. Amikor az ember egy másik emberi lénnyel beszélget, mindig ott van a tudatlanság fátyla, a sötétség, a tökéletlenség, és a félreértés. De Isten és az Őt megvalósított ember belső lénye között nem lehet tudatlanság, nem létezhet fátyol. Istennel érthetőbben, nyíltabban, belsőségesebben beszélgethetsz mint egy emberi lénnyel.

Ami az Isten-megvalósításhoz elsősorban és leginkább szükséges az a lelki béke.Lelki békét nyerünk, ha csökkentjük a földi szükségleteinket és növeljük a mennyei szükségleteinket. Úgy is szert tehetünk lelki békére, ha nem várunk el semmit senkitől és semmitől, kivéve Istentől. Amíg elvárás van, emberi elvárás, addig nem lehet lelki békénk. Nem juthatunk lelki békéhez lemondás által, csak igenlő elfogadás által. El kell fogadnunk Isten igazi Valóságát, amelyet a világ magában rejt. Aztán belső sírásunkkal, törekvésünkkel létre kell hoznunk test tudatunkban a fogadókészséget, hogy örömmel fogadjuk Istent, aki az Ő határtalan Fényével és Gyönyörével érkezik.

Ahhoz, hogy felismerjük Istent, szükségünk van tisztaságra is, különösen az érzelmi életerőnkben. Amikor megtisztítjuk az érzelmi életerőnket, meglátjuk, megérezzük Isten jelenlétét. Aztán létre kell hoznunk a tisztaságot az elmében. Amikor létrehozzuk a tisztaságot az elménkben, képesekké válunk arra, hogy nagyon bensőségesen lássuk Istent. Aztán állandóan egynek  kell lennünk Istennel. Ahhoz hogy Istennel állandóan egyek legyünk, létre kell hoznunk ennek legfőbb szükségszerűségét szívünkben. Ez a szükségszerűség lelki szükséglet legyen számunkra. Amikor kialakítottuk a lelki szükségszerűségét annak, hogy Istennel állandóan egyek legyünk, egész biztosan látni fogjuk Istent, beszélni tudunk majd Istennel, belenövünk majd Isten képmásába, és Isten odaadó és feltétel nélküli eszközeként tudatosan részt veszünk Isten Kozmikus Drámájában.

Bárhol is vagyunk, Isten ott van. Ahhoz, hogy felismerhessük ezt a legfőbb igazságot, vissza kell adnunk mindazt, amit kölcsönvettünk a világtól: sötétséget, tudatlanságot, kötődést, korlátozottságot, tökéletlenséget és halált. Azért vettük kölcsön ezeket a dolgokat, mert úgy éreztük, hogy jelentős segítségünkre lesznek, de mostanra felismertük, hogy komoly akadályt képeznek. Tehát ezeket a dolgokat vissza kell adnunk, és növelnünk kell azokat a dolgokat, amelyek lényünk legbelső rejtekében örökösen birtoklunk: a békét, a fényt, üdvösséget, és igazságot. Előtérbe kell hoznunk őket, mert ezek létezésünk igazi Valóságai. Magunkénak kell tekintenünk mindazt, amik örökkévalóan vagyunk, és fel kell ajánlanunk az egész világnak. Ha ezt tesszük, tudni fogjuk, hogy ki Isten és hol van Isten.

Abban a pillanatban, amikor tudod

Ki is vagy valójában,

A világ minden titka

Nyitott könyv lesz a számodra.

self-transcendence-sri-chinmoy

Lélek dalai koncertek

Sri Chinmoy zenéjét tanítványai adják elő.

November 6. 19:00  Eger

November 7. 19:00 Budapest Kongresszusi központ

November 8. 19:00 Győr

Az előadások ingyenesek, belépők igényelhetők az  70-702-8104 telefonszámon.

http://www.songsofthesoul.com/hu/event/budapest-3

Kérdés: A spiritulis zene arra késztet, hogy többet gondolj Istenre?

Sri Chinmoy: Mondjuk inkább azt, arra késztet, hogy többet gondolj a megelégedésre, többet a fényre és a gyönyörre. Lehetnek nagy zenészek, akik nem hisznek Istenben, de hiszenek a megelégedésben, az örömben és a gyönyörben. Ha isteni zenét, spirituális zenét játszol, akkor elkerülhetetlenül megelégedést fogsz kapni.

Playing-the-Western-Flute-sri-chinmoy