inspiráció

Ha a helyes dolgot teszed…

Ha a helyes dolgot teszed, végül másokat is arra ösztönzöl majd, hogy helyesen cselekedjenek.

Tudjuk, hogy a spirituális életben, a belső életünkben és a külső életünkben a saját erőnkből igazán nehéz akár csak egy kis haladást is elérni. Tehát a türelmünknek határtalannak kell lennie ahhoz, hogy egy kis változást láthassunk az emberi természetben, azaz az emberiség egészében. Nem szabad elveszítenünk a türelmünket. Pusztán az, hogy a szomszédaink és a barátaink nem élnek spirituális életet, még nem jelenti azt, hogy nekünk is fel kell adnunk. Tudnunk kell, hogy volt idő ebben az életünkben, vagy valamelyik előző életünkben, amikor talán mi is olyanok voltunk, mint ők, vagy még rosszabbak. Meg kell próbálnunk segíteni az embereknek, azon az alapon, hogy egykor mi sem törekedtünk, nem voltunk spirituálisak, de azután Isten Kegyelméből spirituálissá váltunk. Talán nem is vagyunk tudatában, hogy valójában ki is segített nekünk. De volt valaki, aki segített minket spirituális utazásunkon, belső ébredésünkben. Tehát nekünk is meg kell próbálnunk ösztönözni másokat. Ha csak egy ember is ösztönzést kap tőlünk, az már elég.

birds-undated-78


Sri Chinmoy: Életem lélek utazása (április 18.)

Reklámok

Törekvés és felajánlás: két szárny

A spirituális mestereknek két fajtája van. Az egyik azt fogja mondani: “Törekedjetek, törekedjetek, törekedjetek. Először valósítsátok meg Istent. Azután legyetek az emberiség szolgálatára. Isten-megvalósítás először, és utána szolgáljátok az emberiséget.

Ugyanakkor van néhány spirituális Mester, aki érzi, hogy a törekvésnek és a felajánlásnak együtt kell járnia. Látják, hogy a madárnak két szárnya van. A repülőgépnek két szárnya van. Egy szárnnyal a gép nem tud repülni. Ugyanígy a madárnak is két szárny kell, hogy repüljön. Esetünkben ugyanígy érezzük. Ha a törekvés-szárnyak és a felajánlás szárnyak együtt haladnak, spirituális életünk normális, természetes, és így a leghatékonyabb. Éveken át mondom sokszor, sokszor, sokszor, hogy törekedjünk, és ugyanakkor szolgálnunk is kell.

Még most is, a legnagyobb szomorúságomra, néhány tanítvány kész törekedni, imádkozni és meditálni. Teljesen elégedettek a törekvésünkkel. Semmi figyelmet sem fordítanak bármiféle felajánlásra. De ha az én hajómban vagytok, érzem, szükséges a számotokra, hogy a Mesteretekre hallgassatok.  Én Istent már nagyon régen megvalósítottam. Akkor nem volt olyan dolog, mint a manifesztáció. Egész életem a Himalája barlangjaiban folyt. Mit tehettél akkor? Élsz egy barlangban, és kijössz gyümölcsért és tejért és más dolgokért. De ez sok, sok idővel ezelőtt volt.

Most, a huszonegyedik században, az újdonság, egység és teljesség világában élünk. Az újdonságban törekszünk. Miközben törekszünk, kell, hogy legyen egység-érzésünk. A világ széltében, hosszában meg kell alapoznunk egységünket embertársainkkal. Ők mindannyian a világ-polgár-társaink. Valami újjal kezdünk. Az újdonságon belül éreznünk kell az egységünket. És akkor, amikor az egységünket érezzük, belépünk a teljességbe, az Isten-törekvésnek, Isten-megvalósításnak és Isten kinyilvánításnak isten komplett teljességébe. Sok, sok tanítvány van, itt, ott, és másutt   aki talán úgy érzi, nincs meg a képessége, hogy az emberiséget szolgálja, de sok, sok dolgot tud tenni, hogy a bennem lévő Supremet szolgálja. Ez a felajánlásuk vezet manifesztációhoz, az Isten-kinyilvánításhoz.

Külsőleg az értelmetek talán azt mondja, hogy az én súlyemelésem buta, butább, a legbutább dolog. Külsőleg teljesen aláírom az álláspontotokat. De belsőleg tudom, istenien tudom, spirituálisan tudom, hogy nem ostobaság, egyáltalán nem. Ez egy különleges szolgálat, amelyet az emberiségnek felajánlok. Semmi sem olyan fontos, mint az inspiráció. Inspirációból kezdjük utazásunkat; majd törekvés és megvalósulás követi. A bennem levő Supreme megpróbálja az emberi lényeket ösztönözni. Az idős emberek elvből feladták a reményt. Talán csak a napot várják, mikor Isten elszólítja őket. Nincs belső örömük, az öröm, ami fejlődést ad nekünk. Nem hisznek a fejlődésben. Csak visszvonják a pénzt élet-bankjukból, és, amikor felvirrad a nap, amikor minden vissza van vonva, eltűnnek a földi színpadról.

Hetvennégy éves vagyok. Ez egy öreg kor, különösen egy indiai számára. és nagyon, nagyon sok ország van, ahol az emberek nem érik meg a negyvenöt évet. Amerikának szerencséje van. De ugyanakkor mit csinálnak idős korukban az amerikaiak? Meditálnak? Szolgálják az emberiséget? Ha megpróbálod a százalékot megnézni, megdöbbentő tapasztalat lesz, megdöbbentő tapasztalat. Az inspiráció eltűnt. Többé nem él a törekvés. A felajánlás egy régi, elfeledett történet. Mostanra minden eredményük feledésbe feledésbe merül.

Törekedjünk az utolsó leheletünkig, és ösztönözzünk másokat.

1999-ny-chinmoy_emelés


Sri Chinmoy: Élj az örök mostban  (163-167)