A fotóművészet megadja magát

Sjáma Csaran Láhiri halálosan ellene volt, hogy fényképeket készítsenek róla. De mivel közeli tanítványai ismételten kérték az engedélyét, végül beleegyezett, hogy lefényképezzék. A tanítványok fényképészt hívattak, a Mester pedig, mint egy gyerek, kérdezgette őt. A fényképész ezt nagy megtiszteltetésnek tekintette, ezért elmagyarázta neki a fotózás alapjait. De amikor eljött az ideje, hogy fényképet készítsen, a fényképész nem látta a Mestert a keresőben. A Mester felé fordította a gépet, de nem látott semmit. Ha másokra irányította a kamerát, tökéletesen jól látta őket, de amikor Láhirire fókuszált, semmi nem volt látható.

Végül a csüggedt fotós így szólt a Mesterhez: -Hát ez lehetetlen! Képtelen vagyok, Önt lefényképezni. Nem tudom, mit csinál.

-Jól van –mondta a Mester mosolyogva.- Rendesen fogok viselkedni. Most lefényképezhet.

Sjáma Csaran Láhiri most tisztán látszott a keresőben, és a fotós elsütötte a fényképezőgépet. Azután Láhiri így szólt:

-A spiritualitás és a spirituális erő messze felülmúlja a modern tudományt. Higgyetek a Valódiban, ami nem más, mint a spiritualitás.

A bizonyos kép egy halhatatlan kép, a Mesterről készült leghitelesebb és legmagasabb tudatú kép. Tanítványai ma ez előtt a kép előtt imádkoznak és meditálnak.

Sri Chinmoy magyarázata: Egyes spirituális Mesterek nem kedvelik a fotózást. Úgy érzik, hogy mivel a test mulandó, mi értelme lenne figyelmet fordítani rá? De vannak más Mesterek, akik szerint a fénykép nem pusztán a tárgyat örökíti meg, hanem inspiráló erőként, felemelő és megvilágosító tapasztalatként szolgálhat. Ezek a Mesterek feltétlenül szükségesnek érzik, hogy először meglássák a testben a legfelsőbb valóságot, és azután a lélek egyetemes küldetésévé és transzcendentális látomásává alakítsák át a testet. Szerintük a fénykép nem egy puszta papírdarab, ami a külső arcot, vagy megjelenést ábrázolja, hanem belső valóságunk megvilágosító feltárása.

Vannak, akik úgy gondolják, a világ eredményei, a világban elért dolgok hasztalanok, és maga a világ is hasztalan, mivel valótlan. Ezért semmit sem akarnak hagyni maguk után, mikor a másvilágra távoznak. De azok, akik úgy gondolják, hogy a világ Isten kinyilvánításának a mezeje, igyekeznek egy átalakított életet és egy halhatatlan lélek megnyilvánulásait hagyni örökül. Saját megvalósultságuk mélységéhez és magasságához mérten mindkét fél helyesen közelíti meg a valóságot.

 

Shyama Charan Lahiri was dead against anyone’s taking a photograph of him. But since his intimate disciples were repeatedly requesting permission to take his photograph, he once agreed. The disciples called in a photographer, and like a child the Master asked him questions. The photographer was deeply honoured, so he taught the Master the ABCs of photography.

But when it was time for the Master’s picture to be taken, the photographer could not see him in the viewfinder. He aimed the camera at the Master, but the Master was not visible. When he focused on others, he saw them perfectly, but when he focused on Shyama Charan, there was nothing visible at all.

Finally the frustrated photographer said to the Master, “It is impossible. I can’t take your picture. I don’t know what you are doing.”

The Master smiled and said, “All right, I shall behave myself. Now you can take it.” This time when the photographer looked through the viewfinder, Shyama Charan Lahiri was clearly visible, so he snapped the picture. Then Shyama Charan Lahiri said to him, “Spirituality and spiritual power far surpass modern science. Just have faith in the Real, which is spirituality.”

That particular picture is an immortal picture, the most authentic and the highest picture taken of the Master. His disciples now worship in front of that picture.

Commentary: Some spiritual Masters are not in favour of picture-taking. They feel that since the body-reality is so transient, why pay any attention to it? There are other Masters who are of the opinion that a photograph does not represent a mere object, but can serve as an inspirational force and an elevating and illumining experience. These Masters feel the supreme necessity of seeing the highest reality inside the body-reality first, and then transforming the body-reality into the soul’s universal mission and transcendental vision. According to them, a photograph is not a mere piece of paper reflecting an outer face or appearance; it is an illumining revelation of what one inwardly is.

There are those who think the achievements of the world, in the world, are useless, and the world itself is useless, for it is unreal; therefore, they do not want to leave behind anything when they enter into the other world. But those who think of the world as the field of God-manifestation will strive to leave behind a transformed life and revelations of an immortal soul. Both parties are equally correct in their respective approaches to reality, according to the depth and height of their own realisation.

(Ha nem indulna a lejátszás, kérlek kattints ide.)

shrishyamacharanlahirimahasaya
Sjáma Csaran Láhiri

Sri Chinmoy: India csoda-lakomái (27-28), Sri Chinmoy saját dalait adja elő fuvolán (30th Flute Anniversary)

Reklámok

India csoda-lakomái (1)

“Úgy döntöttem elmesélek néhány hagyományos történetet, amit Indiában jól ismernek az emberek. Ezeket a történeteket nem én találtam ki. Spirituális mesterekről szólnak, akik olyan könnyedén és gyakran szemléltették okkult erejüket, mint ahogy mi vizet iszunk. Én azok közé tartozom, akik nem értékelik a csodákat, mert a csodák elég gyakran csak a kíváncsiságot táplálják. A kíváncsiság és a törekvés között pedig hatalmas szakadék tátong. Ugyanakkor vannak spirituális mesterek, akik úgy gondolják, hogy az embernek akkor is tanácsos elkezdenie a spirituális utazást, ha azt kíváncsisággal kell elkezdenie. Végül ugyanaz az ember fog lépni a valódi törekvés világába.

Az okkultisták néha be akarják bizonyítani, hogy nem korunk tudományáé az utolsó szó Isten teremtését illetően. Meg akarják mutatni, hogy a belső világ határtalan kincsei könnyűszerrel elhallgattatják az emberiség és a külső világ vívmányait. Csak hogy tudjuk, amit csodának nevezünk, az az érzékeken túli világban mindennapos esemény. Belsőleg tanulhatunk ezektől a nagy mesterektől, lenyűgöző csodáikból, lélekemelő életükből. Ezért gondoltam, elmondom ezeket a történeteket.”

Sri Chinmoy

A mester spirituális ereje

Sri Juktésvar, aki később Szvámi Jogánanda guruja lett, nagyon közeli tanítványa volt Sjáma Csaran Láhirinek. Egy napon legkedvesebb barátját, Rámot megtámadta a kolera. Két orvos próbálta megmenteni az életét, de úgy tűnt, minden erőfeszítésük hiábavaló. Csak órák kérdése volt, hogy Rám meghaljon.

Juktésvar elszaladt a mesteréhez, és kérlelte, mentse meg a barátja életét.

– Vannak orvosaitok – felelt Láhirí. – Miért van szükségetek rám? Az orvosok meg fogják menteni. Ők nélkülem is meg tudják tenni, amit kell. Nem szükséges beavatkoznom.

Juktésvar reménnyel telve tért vissza, de barátja állapota fokozatosan rosszabbodott. Mikor már csak pár perce volt hátra, Rám így szólt legkedvesebb barátjához:

– Pár percen belül meghalok. Kérlek, mondd meg a mesternek, hogy van egy utolsó kívánságom. Az a kívánságom, hogy jöjjön el, és érintse meg a holttestemet, és így áldjon meg. Ez az utolsó kérésem tőle. – És néhány perc múlva eltávozott.

Juktésvar sírva ment újra Sjáma Csaran Láhirihez, hogy átadja Rám üzenetét.

– Hogy van Rám? – kérdezte a mester.

– Kérlek, menj, és nézd meg magad! – felelt Juktésvar. – Az volt az utolsó imája, hogy érintsd meg a holttestét, és áldd meg őt.

– Akkor miért kellene odamennem? – kérdezte erre Sjáma Csaran. – Nem halott.

– De igen – mondta Juktésvar. – Az orvosok is megerősítették.

Láhirí olajat vett ki egy mécsesből, és így szólt: – Menj, tegyél ebből az olajból a szájába!

A barátja ugyan halott volt, de ha ez volt mestere parancsa, mi mást tehetett volna Juktésvar. Elment, és a mestertől kapott olajból tett egy kicsit Rám szájába. Pár perc múlva Rám életre kelt, és azt mondta, álmot látott, amiben Sjáma Csaran Láhirí gyönyörű alakban jelent meg. A mester így szólt hozzá: “Rám, miért alszol? Kelj fel, és gyere el hozzám!” Ezután Rám felállt, felöltözött, és a két barát elment Sjáma Csaran házához.

– Megtanítottam neked, hogyan győzheted le a halált – szólt a mester Juktésvarhoz. – Ezentúl, ha valaki meghal, csak tegyél egy kis olajat a szájába. Megadtam neked a halál elleni orvosságot.

Mindenki csak nevetett és nevetett, mert tökéletesen tudták, hogy az olaj csak egy külső gesztus volt, egy jelkép, egy szimbólum. Az élet ajándéka valójában Láhiritől származott.

Sri Chinmoy magyarázata:

Csak a mindenható spiritualitás változtathatja a lehetetlent könnyen bekövetkező lehetőséggé. De a spiritualitás – puszta nagylelkűségéből – igyekszik világi eszközökön keresztül működni, hogy a fizikai elmét meggyőzze arról, hogy az igazság alapelvei a bennünk lévő emberi számára is hozzáférhetők. Egyébként minden habozás nélkül mondhatjuk, hogy a spirituális erő változtatja át csendben a lehetetlen valóságot tiszta és biztos lehetőséggé. És nem pusztán ennyit tesz, hanem utána a lehetőséget gyakorlati és szükségszerű valósággá alakítja.

Rámot a mester spirituális ereje élesztette újjá. Máskülönben életben marad-e a haldokló, akármilyen olajat tesznek is a szájába? Lehetett volna bármi más is. A mester csak azért mondta a tanítványának, hogy használjon olajat, hogy a fizikai elmét valamilyen fizikai tárggyal meggyőzze. Ezért mondják a mesterek, hogy “tedd ezt, vagy tedd azt”, amikor valaki beteg. Valójában spirituális erejük végzi a gyógyítást, de tudják, hogy ez meggyőzi a fizikai elmét, és így a beteg fizikai értelme el tudja hinni, hogy a mester valóban törődik vele.