A föld tönkretétele / The degradation of the earth

Mrs. Hanne Strong kérdése: A föld tönkretétele annyira előrehaladt mostanság, hogy a nagy misztikusok, sámánok és spirituális emberek azt mondják, az óceánok, a termőföld és az erdők tekintetében már átléptük azt a határvonalat, ahonnan nincs visszatérés. Mi az Ön véleménye?

Sri Chinmoy: Ha elkezdjük a helyes dolgot tenni, akkor mindig elkezdhetünk ismét előre haladni. Cseppekből áll össze az óceán. Tegyük fel, az ostobaságunk miatt pusztítjuk az óceánt; néhány cseppé változtatjuk az óceánt. Ha azonban elkezdjük a helyes dolgot tenni, akkor végül a cseppek ismét óceánná állnak össze. Néha előfordul, hogy egy növény sincs a kertben. Amikor azonban egy nagyon ügyes kertész kezd ott dolgozni, az még egyszer kertté válik, teli a legszebb növényekkel, virágokkal, fákkal és gyümölcsökkel.

Mrs. Stong: De ha a termőföld meddő, akkor meddő. Hogy az erdő elpusztult, akkor elpusztult. Ha az ózon megszűnt, akkor megszűnt.

Sri Chinmoy: Nem szabad alábecsülnünk a spiritualitás erejét. Az imádság és a meditáció új életet jelent. Amikor imádkozunk és meditálunk, akkor minden pillanatban isteni tudatot viszünk az életünkbe, amely folyamatosan növekszik. Ön azt mondja, hogy a Természet Anyánkat pusztítják. A Természet Anya azonban nem más, mint Isten, a teremtés. Tehát Istenhez a Teremtőhöz imádkozunk, hogy óvja meg Istent a teremtést. Az, aki teremtett, ismét teremthet egy új teremtést, imáinkra és meditációnkra támaszkodva.

Mrs. Strong: The degradation of the earth is so far advanced right now that the great mystics, shamans and spiritual people are saying that we have already crossed the line of no return regarding the oceans, the soil and the forests. What is your opinion?

Sri Chinmoy: If we start doing the right thing, we can always begin making progress again. From the drop we get the ocean. Let us say that because of our stupidity we are destroying the ocean; we are turning it into a few drops. But if we start doing the right thing, then eventually the drops will grow into an ocean again. Sometimes it happens that there are no plants in a garden. But when a most skilful gardener begins working there, once again it becomes a garden with most beautiful plants, flowers, trees and fruits.

Mrs. Strong: But if the soil is dead, it’s dead. If a forest is gone, it’s gone. If the ozone is gone, it’s gone.

Sri Chinmoy: We must not underestimate the power of spirituality. Prayer and meditation mean new life. When we pray and meditate, at every second we are bringing into our life a divine consciousness, which is constantly growing. You are saying that Mother Nature is being destroyed. But Mother Nature is nothing other than God the creation. So we are praying to God the Creator to save God the creation. He who created once can again create a new creation on the strength of our prayers and meditations.

Jharna-43.jpg
Sri Chinmoy festménye

 


Sri Chinmoy válaszol 7. (49-50); Bidai Sharir: Sri Chinmoy dalát a Mountain Silence együttes énekli

Reklámok

Amerika belső hanyatlása és tettei / America’s inner decay

Kérdés: Hogyan egyeztethető össze Amerika belső hanyatlása és durvasága fejlődő spirituális tudatosságával?

Sri Chinmoy: Kérdésed egyszerre rendkívül érdekes és gondolatébresztő. Olyan kérdés ez, amiről sokat lehetne beszélni. A kérdésre nem szociológiai hanem spirituális szempontból szeretnék válaszolni, ami kevésbé közismert.

Amerika belső hanyatlása számomra nem tűnik olyan komolynak vagy életbevágónak mint ahogy azt te érzed. Ezt én úgy tekintem, mint a sötétség és a Fény harcát. Mikor tudatosan megnyílunk a Fény felé, minden tudattalan gyengeségünk  és korlátunk a felszínre kerül, hogy eltorlaszolják az utat. Minél jobban hív bennünket a Fény, annál erősebbé válnak az engedetlen, tudattalan és istentelen részeink. Ez egy elkerülhetetlen spirituális törvény, amelyet mind egyéni, mint közösségi szinten látunk érvényesülni. Mielőtt rátérnék az Amerikával kapcsolatos kérdésedre, engedd meg hogy megmagyarázzam hogy miért is létezik ez a törvény.

A tudatlanság mindig is uralta a Földet, és még mindig folytatja az uralkodását a Föld-tudatban. Az anyagi világ nem törekedett tudatosan saját belső beteljesülésére, ami részét képezi az emberiség elrendelt teljes spirituális beteljesülésének. Mindig is a sötétség volt az úr. Ő pedig nem akarja, hogy egy felsőbb erő vegye át a szerepét és ezért minden erejével küzd, hogy fenntartsa  az uralmát. Így amikor az isteni erőnek sikerül rést nyitnia a földi tudat bizonyos területén és megújult törekvést nyer, akkor az istentelen erők szintén fokozzák az erőfeszítéseiket, olyan értékeket és eszméket teremtve, amelyekben semmiféle felsőbb igazság nem található. Ez az örök harc a sötétség és a Fény között még kiélezettebbé válik, amikor az emberiség fejlődésében egy új és magasabbrendű korszak van kezdődőben, mint ahogy jelenleg is ez a helyzet.

Ez az alapvető oka annak, hogy áthidalhatatlan szakadékot érzel egyrészt Amerika magas szintű törekvése és eszméi, másrészt megvilágosulatlan tettei és értékei között. Amerika  fejlődő spirituális tudatossága és  elhamarkodott külső lendülete nem működnek teljesen együtt egymással, nem segítik egymást. Amíg a Fény teljesen fel nem virrad, addig az igazi keresés nem tud teljes szívből előtérbe jönni; így azok az értékek, amelyek a teljes spirituális fejlődéshez vezetnek, nem igazán láthatóak.

Emellett Amerika egy fiatal nemzet. Nem sétálni akar; olyan gyorsan akar futni, ahogyan csak lehetséges, hogy elsőnek szakítsa át a célszalagot. Jól tudod, amikor a leggyorsabban futunk, akkor minden lehetősége meg van annak, hogy megbotoljunk, vagy kisodródjunk a pályáról. Mindazonáltal, Amerika őszinte és dinamikus fejlődésre való törekvésével jelenlegi tapogatózásai és bolyongásai jelentéktelenné halványulnak, amint megpillantjuk jövőbeli beteljesedésének ígéretét és lehetőségeit.

 

How can one reconcile America’s inner decay and crassness with her evolving spiritual awareness?

Your question is at once extremely interesting and thought-provoking. It is a question about which one could say much. I wish to reflect on it, not from the sociological viewpoint, but from the spiritual viewpoint, which is not so well understood.

America’s inner decay is, to me, not so grave nor so vital as you feel it to be. I take it to be a battle between darkness and Light. When we consciously open ourselves to the Light, inevitably all our unconscious weaknesses and limitations come forward to bar the way. The more the Light beckons us, the stronger become our unruly, undivine and unconscious parts. This is an inescapable spiritual law, which we can see operating in the individual as well as in the collectivity. Before proceeding to your question about America, let me explain why this law exists.

Ignorance has always ruled the earth, and even now it continues to dominate the earth-consciousness. The material world has not consciously aspired for its own inner fulfilment, which is part of a destined integral spiritual fulfilment of humanity. Darkness has always been the master. It does not want a higher force to take its place, so it fights with all its power to perpetuate its rule. And so, when the divine force succeeds in making an opening in a certain area of the earth-consciousness and is rewarded with a renewed aspiration, the undivine forces also intensify their efforts, creating values and ideas which are utterly empty of any higher truth. This eternal battle between darkness and Light becomes even more intense when a new and higher cycle is about to begin in the evolution of mankind, which is the case today.

These are the primary reasons for your feeling that a yawning chasm exists between America’s high aspiration and ideals on the one hand, and some of her unlit actions and values on the other. Her evolving spiritual awareness and her hasty outer movements are not quite in collaboration with each other; they are not helping one another. Until the Light dawns fully, the true seeking cannot come forward wholeheartedly; hence, the values leading to integral spiritual progress are not much in evidence.

America, moreover, is a young nation. It does not want to walk; it wants to run as fast as possible in order to breast the tape first. You know that while running at top speed there is every possibility of stumbling or running off the track. Nevertheless, with America’s sincere and dynamic urge for progress, her present gropings and wanderings will pale into insignificance as we vision the promise and possibilities of her future fulfilment.

 13938518_921373431319258_3948927545160621300_n.jpg

 


Sri Chinmoy: Jóga és spirituális élet (97-99); All-Local NY Performance: At My Master’s Compassion feet, August 27, 2014

Az Isten-központú ember / The God-centered man

Az én központú ember
Boldog életre gondol, és arról álmodik.
Az Isten-központú ember
Boldog életet él, és azt sugározza.

A self-centred man
Thinks and dreams of a happy life.
A God-centred man
Lives and radiates a happy life.

sri-chinmoy_pavi23.jpg
Sri Chinmoy

 


Sri Chinmoy: Ten Thousand Flower-Flames (6020); This World Has Received Infinite Blessing-Gifts: Sri Chinmoy saját szerzeményét adja elő

Hogyan tudok nem kritizálni másokat / How can I not criticise others

Kérdés: Hogyan tudok nem kritizálni másokat, és mit tudok tenni, amikor mások kritizálnak engem? Néha nagyon begurulok.

Sri Chinmoy: Amikor valaki kritizál téged, egy rovarként vagy kukacként gondolj arra a személyre, és érezd azt, hogy te a legerősebb és legnagyobb elefánt vagy. Mivel a legnagyobbnál is nagyobb vagy, ezért nem kell figyelmet fordítanod egy kis rovarra vagy kukacra. Szvámi Vivékánada szokta mondani, hogy az elefánt elmegy a piacra banánért, a kutyák meg ugatnak. Az elefánt nem fordít figyelmet a kutyákra; csak megy a piacra, majd kedvére eszi a banánt. Tehát, ha mások kritizálnak, akkor meg kell győznöd magad, végtelenül erősebb vagy, mint a kritika, amelyet kapsz.

Amikor arra érzel ösztönzést, hogy valakit kritizálj, akkor azonnal érezd azt, hogy ami a másik személyben zavar, az az ő valamilyen gyengesége. Érezd azt, hogy az a rossz dolog, amit csinál, valamilyen sajnálatra méltó gyengeségből adódik. Majd próbáld érezni, hogy a másik személy iránti kritikád csak növeli az ő gyengeségét, és rosszabbá teszi azt.

Érezned kell azt is, hogy a kritizálásod mindenfajta betegeskedést idéz elő a másik személyben. Ezután próbáld ezeket a betegeskedéseket a saját szervezetedbe húzni: a kezedbe vagy a lábadba vagy a fejedbe. Azonnal azt fogod mondani: „Istenem, ez annyira fáj, annyira fáj!” Ekkor látni fogod, mennyi szenvedést okozol annak a személynek. Vagy képzeld el, hogy a kritizálásod szavai olyanok, mint egy nyíl, amelyet kilőttél a másik személyre, és most az egész lénye vérzik. Amikor látod őt vérezni, rokonszenvező egységed miatt boldogtalannak fogod magad érezni. Ez ugyanaz a fajta rokonszenvező egység, mint amelyet az Úr Buddha érzett, amikor felemelte azt a madarat, amelyet egy nyílvesszővel megsebesítettek.

Amikor azonosulsz a másik ember szenvedésével, azt fogod érezni: „Nem számít, milyen tökéletlen és haszontalan, nincs jogom ezt a fajta szenvedést előidézni benne. Azért jöttem a világra, hogy létrehozzam az egységemet másokkal, és nem azért, hogy másokat elpusztítsak a kritizálásommal.” Ekkor egységszíved arra késztet, hogy abbahagyd a másik kritizálását. Ezek ötletek, amelyeket adok neked, nagyon praktikusak.

Egy másik dolog, amit tehetsz, hogy érzed, a másik személyre irányuló kritizáló megjegyzésed, amelyet lényedben dédelgetsz, egy nagyon nehéz teher. Ugyanakkor, a másik személy rád irányuló kritizáló megjegyzése egy másik teher, amelyet az a személy erőszakol rád. Hogyan tudsz mozogni, de akár lélegezni is, ha a vállaidon két nehéz terhet hordasz? A teendőd az, hogy megszabadulj mindkét tehertől. Félre kell dobnod őket, hogy a leggyorsabban futhass a rendeltetési helyed felé.

Van itt még egy másik módszer. Mindig, amikor kritizálsz valakit, érezd, hogy egy fekete foltot hozol létre szívének a holdján. Azzal, hogy csorbítod szíve belső holdjának a szépségét, soha nem kaphatsz valódi örömöt. Érezned kell azt is, hogy ha kritizálod őt, akkor ő kritizálni fog téged, és tönkreteszi a belső holdad szépségét. Azzal, hogy egymás belső szépségét elpusztítjátok, egyikőtök sem lehet boldog. Azt kell hát érezned, hogy a te boldogságod csak a másik személy boldogságával következhet be; egyidejű kell hogy legyen vele. Ha te nem sötétíted el az holdját, akkor ő nem sötétíti el a tiédet, és mindketten boldogok lesztek.

 

Question: How can I not criticise others and what can I do when others criticise me? Sometimes I get very mad.

Sri Chinmoy: When somebody criticises you, think of that person as an insect or worm and feel that you are the strongest and largest elephant. Since you are larger than the largest, you do not have to pay any attention to a little insect or worm. Vivekananda used to say that the elephant is going to the market for bananas and the dogs are barking. The elephant does not pay any attention to the dogs; he just goes to the market and eats bananas to his heart’s content. So when others criticise you, you have to convince yourself that you are infinitely stronger than the criticism that you are getting.

When you are inspired to criticise someone, immediately feel that what is disturbing you in the other person is some weakness that he has. Feel that the wrong thing that he or she is doing arises out of some deplorable weakness. Then try to feel that your criticism of the other person is only increasing his weakness and making it worse.

Also, you have to feel that your criticism is causing all kinds of ailments inside the other person. Then try to pull these ailments into your own system — into your hands or legs or head. Immediately you will say, “My God, it is so painful, so painful!” Then you will see how much suffering you are causing that person. Or imagine that your words of criticism are like an arrow that you have hurled at the other person, and now his entire being is bleeding. When you see him bleeding, your sympathetic oneness will make you feel miserable. It is the same kind of sympathetic oneness that Lord Buddha felt when he picked up the bird that had been wounded with an arrow.

When you identify yourself with the other person’s suffering, you will feel, “No matter how imperfect and useless he is, I have no right to cause this kind of suffering in him. I have come into the world to establish my oneness with others and not to destroy others with my criticism.” Then your heart of oneness will make you stop criticising the other person. These ideas I am giving you are very practical.

Another thing you can do is to feel that your criticism of the other person, which you are cherishing in your being, is a very heavy load. Also, the other person’s criticism of you is another heavy load that that person has thrust upon you. How can you move or even breathe if you are carrying two heavy loads on your shoulders? What you have to do is get rid of both loads. You have to cast them aside so that you can run the fastest towards your destination.

Here is still another way. Each time you criticise someone, feel that you have created a black spot on the moon of his heart. By diminishing the beauty of his heart’s inner moon, you can never get real joy. Also, you have to feel that if you criticise him, he also will criticise you and ruin the beauty of your inner moon. By destroying one another’s inner beauty, neither one of you can be happy. So you have to feel that your happiness can come only with the other person’s happiness; it has to be simultaneous. If you do not darken his moon, he will not darken yours, and both of you will be happy.

1989-sydney-chinmoy-1.jpg

 


Sri Chinmoy válaszol 7 (62-65); Sr Chinmoy játszik a torontói 1984 november 10-i Béke koncerten

Sötét árnyak / Dark shadows

Életünkön átkelő
Sötét árnyak
Sokszor tudattalanul segítségünkre vannak,
Hogy egy fényes holnapra törekedjünk.

Dark shadows
That pass through our lives
Quite often unconsciously help us
To aspire for a luminous tomorrow.

8-4-85-sri-chinmoy.jpg


Sri Chinmoy: Huszonhétezer Törekvés-Növény (6545); Ashar-setu: Sri Chinmoy dalát a Mountain Silence együttes adja elő

Törekvés és felajánlás: két szárny / Aspiration and dedication: two wings

A spirituális mestereknek két fajtája van. Az egyik azt fogja mondani: “Törekedjetek, törekedjetek, törekedjetek. Először valósítsátok meg Istent. Azután legyetek az emberiség szolgálatára. Isten-megvalósítás először, és utána szolgáljátok az emberiséget.

Ugyanakkor van néhány spirituális Mester, aki érzi, hogy a törekvésnek és a felajánlásnak együtt kell járnia. Látják, hogy a madárnak két szárnya van. A repülőgépnek két szárnya van. Egy szárnnyal a gép nem tud repülni. Ugyanígy a madárnak is két szárny kell, hogy repüljön. Esetünkben ugyanígy érezzük. Ha a törekvés-szárnyak és a felajánlás szárnyak együtt haladnak, spirituális életünk normális, természetes, és így a leghatékonyabb. Éveken át mondom sokszor, sokszor, sokszor, hogy törekedjünk, és ugyanakkor szolgálnunk is kell.

Még most is, a legnagyobb szomorúságomra, néhány tanítvány kész törekedni, imádkozni és meditálni. Teljesen elégedettek a törekvésünkkel. Semmi figyelmet sem fordítanak bármiféle felajánlásra. De ha az én hajómban vagytok, érzem, szükséges a számotokra, hogy a Mesteretekre hallgassatok.  Én Istent már nagyon régen megvalósítottam. Akkor nem volt olyan dolog, mint a manifesztáció. Egész életem a Himalája barlangjaiban folyt. Mit tehettél akkor? Élsz egy barlangban, és kijössz gyümölcsért és tejért és más dolgokért. De ez sok, sok idővel ezelőtt volt.

Most, a huszonegyedik században, az újdonság, egység és teljesség világában élünk. Az újdonságban törekszünk. Miközben törekszünk, kell, hogy legyen egység-érzésünk. A világ széltében, hosszában meg kell alapoznunk egységünket embertársainkkal. Ők mindannyian a világ-polgár-társaink. Valami újjal kezdünk. Az újdonságon belül éreznünk kell az egységünket. És akkor, amikor az egységünket érezzük, belépünk a teljességbe, az Isten-törekvésnek, Isten-megvalósításnak és Isten kinyilvánításnak Isten komplett teljességébe. Sok, sok tanítvány van, itt, ott, és másutt   aki talán úgy érzi, nincs meg a képessége, hogy az emberiséget szolgálja, de sok, sok dolgot tud tenni, hogy a bennem lévő Supremet szolgálja. Ez a felajánlásuk vezet manifesztációhoz, az Isten-kinyilvánításhoz.

Külsőleg az értelmetek talán azt mondja, hogy az én súlyemelésem buta, butább, a legbutább dolog. Külsőleg teljesen aláírom az álláspontotokat. De belsőleg tudom, istenien tudom, spirituálisan tudom, hogy nem ostobaság, egyáltalán nem. Ez egy különleges szolgálat, amelyet az emberiségnek felajánlok. Semmi sem olyan fontos, mint az inspiráció. Inspirációból kezdjük utazásunkat; majd törekvés és megvalósulás követi. A bennem levő Supreme megpróbálja az emberi lényeket ösztönözni. Az idős emberek elvből feladták a reményt. Talán csak a napot várják, mikor Isten elszólítja őket. Nincs belső örömük, az öröm, ami fejlődést ad nekünk. Nem hisznek a fejlődésben. Csak visszvonják a pénzt élet-bankjukból, és, amikor felvirrad a nap, amikor minden vissza van vonva, eltűnnek a földi színpadról.

Hetvennégy éves vagyok. Ez egy öreg kor, különösen egy indiai számára, és nagyon, nagyon sok ország van, ahol az emberek nem érik meg a negyvenöt évet. Amerikának szerencséje van. De ugyanakkor mit csinálnak idős korukban az amerikaiak? Meditálnak? Szolgálják az emberiséget? Ha megpróbálod a százalékot megnézni, megdöbbentő tapasztalat lesz, megdöbbentő tapasztalat. Az inspiráció eltűnt. Többé nem él a törekvés. A felajánlás egy régi, elfeledett történet. Mostanra minden eredményük feledésbe feledésbe merül.

Törekedjünk az utolsó leheletünkig, és ösztönözzünk másokat.

 

There are two kinds of spiritual Masters. One kind will say, “Aspire, aspire, aspire. First realise God. Then be of service to mankind. God-realisation first, and then service to humankind.”

Again, there are some spiritual Masters who feel that aspiration and dedication must go together. They see that a bird has two wings. An aeroplane also has two wings. With one wing the plane cannot fly. Similarly, a bird needs two wings to fly. In our case, we feel exactly the same way. When aspiration-wings and dedication-wings go together, our spiritual life is normal, natural and most effective. Over the years I have said many, many times that we must aspire and we must serve at the same time.

Even now, to my great sorrow, some disciples are ready only to aspire, to pray and meditate. They are fully satisfied with their aspiration. They do not pay any attention whatsoever to dedication. But if you are in my boat, I feel that it is necessary on your part to listen to your Master. I realised God long, long ago. At that time, there was no such thing as manifestation. My life was all in the Himalayan caves. What can you do there? You live in a cave and come out for fruits and milk and other things. But that was long, long ago.

Now, in the twenty-first century, we are living in a world of newness, oneness and fulness. In newness, we aspire. While aspiring, we have to have the feeling of oneness. Throughout the length and breadth of the world, we have to establish our oneness with our fellow human beings. They are all our fellow citizens of the world. We start with something new. Inside the new, we have to feel our oneness. And then, when we feel our oneness, we enter into fulness, the complete fulness of God-aspiration, God-realisation and God-manifestation. There are many, many disciples here, there and elsewhere who may feel that they do not have the capacity to serve mankind, but they can do many, many things to serve the Supreme in me. This dedication of theirs leads to manifestation, God-manifestation.

Outwardly, your mind may say that my weightlifting is silly, sillier, silliest. Outwardly I fully subscribe to your view. But inwardly I know, divinely I know, spiritually I know, that it is not silly, not at all. This is a unique service that I am offering to mankind. Nothing is as important as inspiration. We start our journey from inspiration; then aspiration and realisation follow. The Supreme in me tries to inspire human beings. Old people, on principle, may give up hope. They may only wait for the day when God will summon them. They have no inner joy, the joy that gives us progress. They do not believe in progress. They are only withdrawing money from their life-bank and, when the day dawns that it is all withdrawn, they will disappear from the earthly scene.

I am seventy-four years old. This is a ripe old age, especially for an Indian. And there are many, many countries where people do not live past the age of forty-five or fifty. America has good luck. But then again, what do Americans do in their old age? Do they pray? Do they meditate? Do they serve mankind? If you care to discover the percentage, it will be a shocking experience, a shocking experience. Inspiration is gone. Aspiration is no longer alive. Dedication is an old, forgotten story. All their achievements are now buried in oblivion.

 Until we breathe our last, let us aspire, and let us inspire others.

sport emelés.jpg


Sri Chinmoy: Élj az örök mostban (163-167); Everest Aspiration: Sri Chinmoy saját dalát énekli a torontói Béke koncerten 1984. november 10-én

Isten terve / God’s plan

Mi Isten terve? Ez a kérdés gyakran felmerül, és sokszor vita tárgyát képezi. Elég különös, hogy Isten tervének már puszta gondolta is felkelti nemcsak azoknak a figyelmét, akik hisznek Istenben, hanem azokét is, akik tagadják Isten létezését. Van terve Istennek? Nem, soha! Egy terv készítése azt jelenti, hogy a jövőben elkészítendő munkához kidolgozunk egy előirányzatot. Gyakran a siker kísértése az, ami arra ösztönöz, hogy belevessük magunkat a tevékenységekbe. A jövő sikerébe akarunk belenőni. Így a tervek bizonyos mértékig segítenek. De Istennek nincs szüksége tervre. Számára a jövő látomása nem egy teljesítendő dolog, hanem olyan valami, ami már a jelen óriási tágasságában él, sőt növekszik.

A világot mindig is elbűvölte a mozgás, az itt, ott és mindenütt jelenlevő lendület. A lelkes mozgás hanyatlása az emberi élet bukása. Minden mozgásnak felemelkedéseken és hanyatlásokon kell keresztülmennie, mielőtt eléri célját. A mozgás egy belső ösztönzésnek a külső kifejeződése. Ez a belső ösztönzés Isten Akaratának a képviselője az emberi testben, azt kutatva, hogyan játsszon a Túlvilággal, és hogyan ébressze föl a Végtelent a végesben.

Istennek nincsen terve. Nincs szüksége rá. Ő nem egy mentális lény, aki terv nélkül nem a jövőre gondolni. Ami Isten, az Gyönyör. Isten azt akarja, hogy Gyönyörrel rendelkezzünk. Ez csak akkor lehetséges, ha mindent, amink van, és mindent, amik vagyunk, a Legfelsőbb Valóságnak szentelünk.

Először Isten létére kell gondolnunk, és ezután, ha kell, gondolhatunk Isten tervére. Létezik Isten? Hol a bizonyíték? Szívünk maga a bizonyíték. Szívünk állandóan azt követeli tőlünk, vagy azért könyörög, hogy mindenhol és mindenben Istent lássuk. Szívünk törekvésével megérezhetjük Isten létezését. Szívünk törekvésével megláthatjuk, hogy Isten Mennyországa, ami a Csend, és Isten földje, ami az Erő, nemcsak kölcsönösen függenek egymástól, hanem Isten örök Valóságának egymást kiegészítő mosolyai is.

Néhányan azt állítják, hogy a világ egy Isten által alkotott tervből jött létre. Úgy látják, hogy a világ tele van szenvedéssel és tökéletlenséggel, és úgy érzik, hogy jobb világot tudtak volna teremteni, ha alkalmuk lett volna rá. Nekik azt mondom: – Ki akadályozza meg Önöket ebben? Önöknek kell művelni a földet, hogy a tökéletesség, és az elégedettség bőséges termését learassuk.

Sokat tanultunk a szenvedésből és a tökéletlenségből. Amire most szükségünk van, az a gyönyör és a Tökéletesség. E két isteni tulajdonság nem lehet a miénk, ha kifogásoljuk azt a tervet, amit mi erőszakoltuk Istenre. Csak akkor lehet Gyönyörünk és Tökéletességünk, ha Isten Tudatában élünk. Nincs más út.

A szenvedés és tökéletlenség emberi értelemben az általa kreált mentális előítéleteken és fogalmakon alapszik. Isten értelmezése az abszolút és végleges Valóság közvetlen Látomásán alapszik. Az emberi értelmezésnek indoklásra van szüksége. Isten magyarázatának semmiféle igazolásra nincs szüksége, mert Ő egyszerre a megtestesült és kinyilvánult Igazság.

Ehhze hasonlóan, egy spirituális ember más szemszögből tekint Istenre, mint egy közönséges ember. Úgy érzi, hogy Istené minden, és hogy maga Isten minden, a megnyilvánulttól meg nem nyilvánultig. Istene a mindig fejlődő Tökéletesség örökkévaló folyamatában van. Egy közönséges ember azonban úgy érzi, hogy Istennek valamit el kell még érnie ahhoz, hogy átalakítsa a világot.

Isten egy gyermek, egy örökké isteni gyermek. Hogy is lehetne egy gyermeknek terve? Lehetetlenség! Ugyanúgy, ahogy egy emberi gyermek játszik a babáival, átöltöztetve és dédelgetve őket, éppen úgy játszik Isten, az isteni Gyermek a Saját babáival, az emberi eszközeivel. De isteni Gyermekként, Isten bármit tegyen is, azt tudatosan, jelentőségteljesen és istenien teszi.

Az ember tudattalan, félig tudatosult, tudatos és spirituálisan tudatos tervei, és Isten önmagát feltáró megnyilvánulásai egymástól elválaszthatatlanok. A Legfőbb Titok az, hogy az ember tervei mindig egységben vannak a Legfelsőbb Lélegzetével. Az embernek tudnia kell ezt. Nincs több, amit tudnia kell. Az embernek éreznie kell ezt. Nincs mélyebb, amit éreznie kell. Az embernek meg kell valósítani ezt. Nincs magasabb, amit meg kell valósítania.

 

What is God’s plan?

What is God’s plan? This question is often raised and discussed. Strangely enough, the very idea of God’s plan attracts the attention, not only of those who believe in God, but also of those who deny God’s existence.

Has God a plan? No, never! Making a plan means drawing up an estimate of work to be done in the future. It is the temptation of success that often inspires us to throw ourselves into activities. We want to grow into the success of the future. Hence, plans do help us to some extent. But God needs no plan. To Him, the vision of the Future is not a thing to be fulfilled, but a thing that already abides, nay, looms large in the giant breast of the present.

The world has ever been charmed by movement, here, there and everywhere The waning of enthusiastic movement is the downfall of human life. Each movement has to undergo ups and downs before it reaches its goal. Movement is the outer expression of an inner urge. This inner urge is the representative of God’s Will in a human body seeking to play with the Beyond and to awaken the Infinite in the finite.

God has no plan. Neither does He need one. He is not a mental being who cannot think of the future without a plan. What God is, is Delight. What God wants us to have is Delight. We can have it only by turning all that we have and all that we are towards the Supreme Reality.

We must think of God’s existence first, and then, if we must, we may think of God’s plan. Does God exist? Where is the proof? Our very heart is the proof. Constantly our heart demands or begs of us to see God everywhere and in everything. With the aspiration of our heart, God’s existence can be felt. With the aspiration of our heart we can see that God’s Heaven, which is Silence, and God’s earth, which is Power, are not only interdependent, but also complementary smiles of God’s eternal Reality.

Some people say that the world has come into existence from a plan made by God. They see that the world is full of suffering and imperfection and feel that they could have made a better world if they had been given a chance. To them I say, “Who prevents you? It is you who have to cultivate the soil in order to grow a bumper crop of perfection and satisfaction.”

Much have we learned from suffering and imperfection. What we need now is Delight and Perfection. We cannot have these two divine qualities by finding fault with a plan that we have thrust upon God. We can have Delight and Perfection only by living in God’s Consciousness. There is no other way.

Man’s interpretation of suffering and imperfection is based on his preconceived mental ideas and notions. God’s interpretation is founded on His direct Vision in its absolute and ultimate Reality. Man’s interpretation needs justification. But God’s interpretation does not need any justification, for He is at once the Truth embodied and the Truth revealed.

Similarly, a spiritual man looks at God from a different angle than does an ordinary man. He feels that God has and is everything, manifest and unmanifest. His God is in the eternal process of ever-progressing Perfection. An ordinary man, however, feels that God has yet to achieve something to transform the world.

God is a child, an eternal divine Child. How can a child have a plan? Impossible! Just as a human child plays with his dolls, dressing and fondling them, so God, the divine Child, does the same with His dolls, the human instruments. But being the divine Child, God, whatever He does, He does consciously, significantly and divinely.

Man’s unconscious, semi-conscious, conscious and spiritually conscious plans and God’s self-revealing manifestations are inseparable. The Supreme Secret is that man’s plans are always united with the Breath of the Supreme. Man has to know this. Nothing further is there to know. Man has to feel this. Nothing deeper is there to feel. Man has to realise this. Nothing higher is there to realise.

sri-chinmoy-with-child.jpg
Sri Chinmoy egy gyermekkel

 


Sri Chinmoy: Jóga és spirituális élet (89-92); All-Local-NY-Sri-Chinmoy-Students-Performance-August-2013.

A Legfelsőbb Úr arany Szeme enyém / I own the golden Eye of the Supreme

Többé nem zokog s nem bánkódik szívem,
Éjeim és napjaim feloldódnak Isten Fényében.
Az élet küzdelmei fölött lelkem
A Végtelenben szárnyaló tűzmadár.

Megismertem az Egyet és az Ő titkos Játékát,
Túljutottam a tudatlanság-álom tengerén.
Vele összhangban játszom és énekelek –
A Legfelsőbb Úr arany Szeme enyém.

Ittasan a Halhatatlanság mélységétől,
Az óriási tágasság gyökere és ágai vagyok.
Megismertem és megvalósítottam Formámat.
A Legfelsőbb és én egyek vagyunk, mindent túlélünk.

No more my heart shall sob or grieve.
My days and nights dissolve in God’s own Light.
  Above the toil of life, my soul
Is a Bird of Fire winging the Infinite.

  I have known the One and His secret Play,
And passed beyond the sea of Ignorance-Dream.
  In tune with Him, I sport and sing;
I own the golden Eye of the Supreme.

  Drunk deep of Immortality,
I am the root and boughs of a teeming vast.
  My Form I have known and realised.
The Supreme and I are one; all we outlast.

heaven.jpg


Sri Chinmoy: Az Isteni-élet csúcsai:szamádhi és sziddhi (22); Sahadeva and Pavaka Sri Chinmoy dalát adja elő:  I must learn