Halál mint akadály a spirituális fejlődésben

KÉRDÉS: A naplódban leírt egyik meditációdban a halált mint akadályt említed. Mindig úgy gondoltam, hogy a halált átmenetnek tekinted, mely lehetővé teszi az újjászületést és a folyamatos fejlődést.

SRI CHINMOY: Csodálatos! Ahogy mondtam, a halál átmenet. Az élet és a halál olyan, mint két szoba: az élet a nappalim, a halál a hálószobám. Mikor azt mondom, hogy a halál akadály, akkor a halálról egy másik nézőpontból beszélek. Mi is ez az akadály? Ez lesz az a sorompó, amely megállít minket a továbbhaladásban. Ez egy határ, melyen nem tudunk átlépni.

Ez az élet egy aranyló lehetőség, melyet a Legfelső Lény (Supreme) adott nekünk. Nos, a lehetőség egy dolog, az eredmény pedig egy másik. Spirituális fejlődésünk, belső tökéletesedésünk rendkívül egyenletes, nagyon lassú, de ugyanakkor nagyon jelentős. Természetesen akadnak emberek, akik száz meg száz vagy akár ezernyi inkarnáción keresztül követik a normális, természetes körforgását életnek és halálnak. Egy napon viszont Isten Örökkévalóságában megvalósítják, elérik majd a Legfelsőbbet ők is. De néhány igaz, őszinte, nagyszerű törekvő lélekteli ígéretet tesz, hogy még ebben az inkarnációban, itt és most valósítja meg Őt. Annak ellenére ígérik ezt, hogy tudják, ez nem az első vagy utolsó életük. Azonban tudják azt is, léteznek emberek, akik megvalósították Istent, és ők sem akarnak valami távoli, jövőbeli inkarnációra várni. Úgy érzik, hogy Isten megvalósítása nélkül haszontalan élni, és amilyen gyorsan ez lehetséges, el akarnak jutni hozzá. Ebben az esetben, ha eljön a halál, és ők még nem megvalósultak, még nem érték el ezt a céljukat, akkor a halál számukra akadály. Egy lelkes törekvő – akinek elrendeltetett, hogy meghaljon ötvenévesen, de a Supreme kegyes beleegyezésével húsz, harminc évvel kitolhatja a halált – vajon mit tesz ez alatt az időszak alatt? Folytatja őszinte törekvését, legmélyebb meditációját és legmagasabb elmélkedését (kontemplációját). Olyan lesz, mint az a versenyző, aki akadály nélkül szalad Célja felé. Ez alatt a kapott húsz vagy harminc év alatt elérheti a legtávolabbit, ahol Célja található.

De ha a halál közbeavatkozik, akkor ebben az életében nem tudja elérni, megvalósítani Istent. A következő inkarnációban nagyon kevés lélek képes azonnal felvenni múltja törekvésének elejtett fonalát. Amint valaki belép a világba, istentelen, kozmikus erők támadják meg, és a világ tudatlansága, korlátoltsága és tökéletlensége próbálja befedni a lelkét. A gyermekkor éveiben nem emlékszünk semmire. A gyerek ártatlan, tudatlan, és segítségre szorul. Pár évvel később az elme elkezd működni. Nyolc, tizenkét éves kor között már az elme irányít mindent. Így a következő inkarnáció első tizenegy, tizenkét vagy tizenhárom évében majdnem minden lélek – kivéve, ha az nagyon nagyszerű és spirituális volt – elfelejti múltja eredményeit és legmélyebb belső kiáltását. Vannak ugyan spirituális mesterek és nagy törekvők, akik magas fokú spirituális tapasztalatra tesznek szert gyermekkorukban, vagy akik Istenre gondolnak és énekelni kezdenek Istenről életük már ily korai szakaszában. Rendszerint azonban nincs erős kapcsolat a lélek előző inkarnációjában elért eredménye és a jelen inkarnáció korai gyermekévei között. Van láncszem, nagyon finom láncszem az életek között, de ez az első tizenkét vagy tizenhárom életévben lényegében nem érzékelhető.

Néhány lélek előző inkarnációjának törekvését ötven- vagy hatvanéves koráig sem éri el. Spirituális szemszögből nézve, a következő inkarnációjuk eme ötven vagy hatvan éve tökéletes időpazarlás. Ha valaki ebben az inkarnációjában fél évszázadot elvesztegetett, az előzőben pedig húszat vagy harmincat, úgy az már nyolcvan év veszteség. Ebben az esetben mondhatjuk, hogy a halál valóban akadálya a fejlődésnek. Le kell küzdenünk ezt az akadályt határozott törekvésünkkel, töretlen igyekezetünkkel. A törekvésnek olyannak kell lennie, mint egy lövedéknek, keresztül kell törnie, át kell hatolnia a halál falán.

De minden szándékunk ellenére időre van szükség, amíg a belső lény tudatosan a felszínre tör, és az ember az új inkarnációjában elkezd erőteljesen és őszintén meditálni és Istenhez imádkozni. Ekkor ráébred, hogy a múltjából semmi sem veszett el. Minden védve volt a Föld-Anya tudatában, amely valamennyiünk közös kincsestára. A lélek megtudhatja, hogy mit ért el eddig a földön; mindez biztonságban megőrződött a föld tudatában, a föld-„bankban”. Ha egy bankban pénzt helyezel el, majd Angliába utazol, és hat vagy több év múlva visszatérsz, a pénzed kiveheted. A lélek is ugyanezt teszi, miután tíz vagy húsz évre elhagyja a földet. Az addig elért összes eredményét a Föld-Anya érintetlenül megőrzi, majd mikor a lélek visszatér, hogy Istenért dolgozzon, a Föld-Anya visszaadja azokat.

A legtöbbször semmi sem vész el, kivéve az időt, a gyermekkor éveit. Legjobb egy inkarnáció alatt megvalósítani Istent, így nem veszítjük el tudatos törekvésünket újra és újra az átmeneti időszakban. Ha a földön ötven vagy száz évig ezzel az óriási, őszinte törekvéssel élünk, akkor nagyon sokat elérhetünk a belső világban. Ha egy spirituális mestertől valódi segítséget kapunk, akkor lehetséges egy vagy legfeljebb két-három inkarnáció alatt az Isten-megvalósítás. Viszont ha nincs valódi mester és nincs törekvés, akkor száz meg száz inkarnációt kell leélnünk.

images11

 

Reklámok

Érdekel a véleményed!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s