Ha igazán szereted Istent…

Isten tudja, hogy mi a legjobb számodra. Ez szíved felismerése legyen, ne pusztán elméd meggyőződése.

Amikor imádkozunk, úgy érezzük, hogy Isten meghallgatja az imánkat. Amikor meditálunk, úgy érezzük, békét, fényt és üdvösséget kapunk, ami teljesen igaz és jogos állítás. De amikor imádkozunk és meditálunk, éreznünk kell, hogy a mi dolgunk az, hogy imádkozzunk és meditáljunk, az pedig Isten dolga, hogy ad-e nekünk békét, vagy nem ad semmit. El kell jutnunk az önátadásnak erre a szintjére. Mi eljátsszuk a szerepünket azzal, hogy imádkozunk és meditálunk – ez a mi feladatunk. Isten feladata pedig az, hogy tápláljon minket fényével, békéjével és üdvösségével. De Ő tudja, hogy melyik a megfelelő pillanat. Tehát ha képesek vagyunk meditálni, és meditációnk közben úgy érezzük, nem várunk el semmit – hogy ha a béke, a fény és a gyönyör belénk lép, nagyszerű, de ha nem, akkor is éppoly elégedettek leszünk –, akkor ez a legjobb fajta meditáció. Azért meditálunk, mert úgy érezzük, ez az egyetlen módja, hogy elválaszthatatlanul eggyé váljunk Istennel.

 

Ha igazán szereted Istent,

És csak Istenre van szükséged,

Akkor add meg a lehetőséget Neki,

Hogy mindig úgy gondoskodjon rólad,

Ahogy Ő akar.

 

Advertisements

Érdekel a véleményed!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s