Nagy öröm rejlik abban, ha elérünk valamit, ha teszünk valamit , és válunk valamivé. Ha meg tudjuk tenni a legnehezebb dolgokat, természetesen akkor érjük el a legtöbbet, akkor nyújtjuk a legtöbbet, és akkor válunk a legtöbbé. A világon a legkönnyebb dolog féltékenynek lenni másra, bizonytalannak és csüggedtnek érezni magunkat, vagy büszkévé és istentelenné válni. De hogy Istent lássuk valaki másban, az igen nehéz dolog. A legkönnyebb dolgot mindenki meg tudja tenni, és szinte mindenki meg is teszi. De hány ember teszi tette meg a legnehezebb dolgot? Elég bölcs vagy ahhoz, hogy érzékeld az isten-megvalósítást a legnehezebben elérhető dolgot.
Az Isten-megvalósítás olyan, mint a 400 méteres síkfutás, míg istentelenül cselekedni, vagy istentelen tulajdonságoknak otthont adni annyi, mint egy métert futni: amint elindulsz, már célhoz is értél. Ha tovább futsz a 400 méteres pályán, rögtön mögötted marad egy méter, azután kettő, három, négy, öt és így tovább míg el nem éred a célt. Útközben magad mögött hagyod az első métert, ami a féltékenységed, aztán a a második métert, ami talán a bizonytalanságod. Magad mögött hagyod a harmadik métert, ami lehetett a büszkeséged és a hiúságod. Amint eléred a célodat, eggyé válsz a céloddal. Minden méter amit megtettél, messze mögötted marad.
Sok keresővel az a probléma, hogy bár elkezdték az utazást, nem érzik szükségesnek, hogy elérjék a célt. Csak reggeli sétát vesznek és élvezik a friss levegőt. Csak ha szükségét érzed, hogy eljuss a célig, akkor fogsz állandóan és dinamikusan haladni. A cél négyszáz méterre van, de ha egy méter megtétele után megijedsz, hogy nem fogod elérni a célt, ha úgy érzed, túlságosan is messze van, és úgy döntesz hogy inkább feladod, akkor a jövő héten, vagy a jövő évben, amikor újra futni akarsz, megint elölről kell kezdened.
A spirituális életben is, ha a féltékenység vagy a bizonytalanság vagy egyéb istentelen ok miatt egy időre abbahagyod az utazást, a tudatlanság olyan erősen húz téged, hogy messzebbre mész vissza, mint ahonnan eredetileg elindultál.
De megadjuk-e magunkat a tudatlanságnak? Nem! Mivel bölcsek vagyunk, Istent akarjuk, csak Istent. A Fényt akarjuk, csak a Fényt. Ha meg tudjuk növelni Isten iránti szeretetünket, akkor könnyedén legyőzhetjük a minket támadó tudatlanság erőt.
És hogyan növeljük Isten iránti szeretetünket? Minden reggel érezd azt, hogy egy frissen kinyílt virág vagy Isten Szív-kertjében. Ki a Kertész? Maga Isten. Mint Teremtő, Ő teremtett téged, a virágot, és mint Kertész, Ő szívja magába teremtése szépségét és illatát. Ebben rendkívüli örömét leli.
Túl beszéden és elmén,
Szívem az örökké tündöklő
Fény folyójába merül.
Ma szélesre tárult
Ezernyi ajtó,
Mely évezredekig zárva állt.
Sri Chinmoy: Az isteni hős
Napfényes út / Sunlit path 
“De hogy Istent lássuk valaki másban, az igen nehéz dolog. A legkönnyebb dolgot mindenki meg tudja tenni, és szinte mindenki meg is teszi. De hány ember teszi tette meg a legnehezebb dolgot?”
Nagyon igazad van!
Egyébként érdekes az, amit a féltékenységről írsz. Szerinted ez az egyik legnagyobb leküzdendő akadály?
“Minden reggel érezd azt, hogy egy frissen kinyílt virág vagy Isten Szív-kertjében.”
Ez szép :). Amióta kertünk van, határozottan érzem a kert, a kertészkedés, a föld művelésének spirituális vonatkozásait. Sokkal inkább, mint régebben, és ez a virág-hasonlat már nekem is eszembe jutott, ahogy a saját virágainkat nézegettem.
“Ő szívja magába teremtése szépségét és illatát. Ebben rendkívüli örömét leli.”
Ez is nagyon jó :).
KedvelésKedvelés
“…Egyébként érdekes az, amit a féltékenységről írsz. Szerinted ez az egyik legnagyobb leküzdendő akadály?…”
Nem tudom, talán mindenkinek az, ami még előttünk van. 😉
“…határozottan érzem a kert, a kertészkedés, a föld művelésének spirituális vonatkozásait….”
Ezzel én is így vagyok, bár a feleségem még közelebb áll a virágokhoz.
KedvelésKedvelés
Éppen most olvasok Ramana Maharshi-ról. Felmerült bennem egy kérdés: Sri Chinmoy mit tanított azzal kapcsolatban, hogy mik az ember végső lehetőségei, hova érkezik meg: egy vele teljesen azonos Istenbe, azaz a saját Önvalójába, vagy pedig egy olyan Istenbe, aki még az azonosulásban is valamelyest transzcendens, vagyis tőlem különböző Isten marad?
Ramana Maharshi azt tanította, hogy “minden ÉN vagyok”, a saját Önvalómhoz tartozik minden. Ha ez így van, akkor hogyan tekintsünk más emberekre, mennyiben fontosak számunkra a “szeretteink”, mások, akikkel kapcsolatban állunk?
Ha végső soron semmi sem különbözik tőlem, akkor a kapcsolatnak, a párbeszédnek, az együtt-élésnek milyen jelentősége van?
KedvelésKedvelés
Te, mint szintén családos ember, nyilván érzed a kérdés súlyát. Hogyan tekintesz például a lányodra a tanítások fényében?
KedvelésKedvelés
Ja, és még valami eszembe jutott 🙂 – különös, hogy szinte minden indiai mester egyedülálló volt. Mit gondolsz, nem részesültek volna valamelyest más tapasztalatokban, ha családosak lettek volna? Akkor is ugyanúgy tanítottak volna? Első körben szívesen rávágnánk, hogy persze, de azért talán érdemes a gondolatba kicsit jobban elmélyedni.
Miben más az egyedülálló szentek, és a családosak spirituális tapasztalata? Utóbbiból lényegesen kevesebb is van – én például azt hiszem nem is ismerek ilyet.
KedvelésKedvelés
Hozzám Ramana Maharsi képe nagyon közel áll. A tanítása viszont sajnos nem .
KedvelésKedvelés
Ezt hogy érted?
Miben nem áll közel?
És Chinmoy mit tanított azzal kapcsolatban, amit kérdeztem?
KedvelésKedvelés
“…Mit gondolsz, nem részesültek volna valamelyest más tapasztalatokban, ha családosak lettek volna?…”
Nehéz ezt elhinni, de megvilágosult mesterként pontosan vissza képesek emlékezni összes korább életükbeli tapasztalatukra.
Másrészről a női szentek is egyedülállók (nincs férjük, vagy ha van, mint Ramakrisnának felesége, akkor szigorú cölibátusban élnek), de azért mert nincs család nagyon nagyon együtt tud veled érezni. Mellesleg Sri Chinmoynak van három örökbefogadott lánya.
“…mennyiben fontosak számunkra a “szeretteink”, mások, akikkel kapcsolatban állunk…”
Neki is voltak barátai New Yorkban, akik nem igazán tudták felmérni a spirituális nagyságát. (no nem mintha a tanítványai ezt teljesen meg tudták volna tenni), voltak testvérei Indiában.
KedvelésKedvelés
Akár voltak korábbi tapasztalataik a családos létről, akár nem, ettől még igaz, hogy a jelenben nem voltak családosok.
Talán te is megfigyelted, hogy teljesen más együtt-érezni valakivel, és más a hétköznapokban állandóan vele együtt lenni. Más úgy példásan viselkedni valakivel, ha csak hébe-hóba látod, és más úgy, ha vele együtt élsz.
De visszatérve, tényleg érdekel, hogy Chinmoy mit gondolt a végső lehetőségről, Isten és az ÉN viszonyáról.
Emiatt a tanítás miatt nem áll hozzád közel Maharshi?
KedvelésKedvelés
Úgy értem, hogy technikailag nem tudom hogyan kell keresni magamban az Önvalót. Nem világos, valahogy nem érthető amit leírt.
Amit viszont a Mesterem mond, az jóval világosabb, és számomra könnyebben követhető.
De Ramana Maharsi arca és szemei gyönyörűek.
https://en.wikipedia.org/wiki/Ramana_Maharshi
KedvelésKedvelés
talán ez a vers mond valamit:
Az Abszolút
Nincs értelem, nincs forma, csak létezem;
Most megszűnt minden gondolat és akarat,
Véget ért a természet tánca,
Én vagyok Az, akit kerestem.
A legvégső tiszta Gyönyör birodalma,
Egyaránt túl tudón és tudotton,
A hatalmas nyugalmat élvezem végre:
Csak az Egyetlennel vagyok.
Kereszteztem az élet titkos útjait
Magam váltam a Céllá.
Az örök Igazság kitárulkozott:
Én vagyok az út, az Isten-Lélek.
Lelkem minden magasságok tudatára ébredt,
Szótlan vagyok a Nap szívében,
Semmiért sem cserélnék tettel és idővel;
Kozmikus játékom befejeződött.
KedvelésKedvelés
Tudod, mi az érdekes? Amint megláttam Maharshi arcát, én is ugyanazt gondoltam, mint te. Hogy milyen “szép” arca van, és nem csak esztétikailag, hanem annál magasabb szinten. Illetve ami még feltűnt, hogy egészen fiatal korában nem volt ilyen szép, valahogy teljesen más volt az arca.
Érdekes, amit írsz… Maharshi azt mondja, ahogy nekem lejött, hogy egyszerűen csak el kell jutni arra a felismerésre, hogy én már elértem a megvalósítást és örökkévaló vagyok. Amint ez tudatossá válik az emberben, megtörténik a “felébredés”. Tehát meg kell szabadulni a tudatlanság képzetétől.
Chinmoy tehát azt tanítja, hogy Isten végeredményben mégiscsak más, mint “én”?
KedvelésKedvelés
“…Nem voltak családosak…”
Azt azért írtam már valahol, hogy a nőiség valami módon meg volt, mert ahogy Sri Aurobindo mellett is ott volt az Anya (Sri Chinmoy az ő asramjában élt szülei halála után)
(Az Anya: Mira Alfassa – The Mother, keress rá, nézz a szemébe)
New Yorkban pedig Sri Chinmoy mellett ott volt mindig Alo Devi (még él) aki szintén egy bizonyos nőiséget jelentett.
(http://www.jayantitamm.com/Links/gallery_1/pages/04-Early-Days_jpg.htm)
KedvelésKedvelés
Sri Chinmoy azt mondja, hogy bármely spirituális mesternek, aki ‘megvalósította Istent’ nincs énje, nincs egója. Teljesen azonos Isten akaratával. Isten nem egy másik személy.
KedvelésKedvelés
Nem igazán a nőiségre gondoltam… a családos lét bizonyos következményei nemtől függetlenek szerintem.
Értem, szóval ő finomabban fogalmaz, de lényegében úgy tűnik, ugyanazon az állásponton van. Talán ebben is alkalmazkodott a “nyugati fülekhez”, amik nem szívesen hallják, hogy Isten és Én ugyanaz.
Én mindenesetre sokat gondolkodom azon, mindennek fényében “kik a többiek”? Persze erre sokan azt mondják, nincs olyan, hogy “többiek”. Csakhogy egy másik ember önállóságának elfogadása és tisztelete valamelyest igényli, hogy elfogadjam őt magát is tőlem valamennyire elkülönültként. A családos lét véleményem szerint sokkal jobban megvilágítja ezt a kérdéskört, mint az egyedülállóság.
KedvelésKedvelés
Tudod, furák ezek a képek, én is egy képet láttam meg róla először és az hatott valahogy tudat alatt. A lelkem egészen biztosan felismerte ki is van a képen. És hogy belsőleg akkor már kapcsolatban voltam vele, amiről ‘én’ e sorok írója akkor még tudatosan semmit sem sejtettem.
KedvelésKedvelés
Igen, ezek valóban érdekes dolgok :).
KedvelésKedvelés
Lenne még egy kérdésem: érdekes, hogy ezek az “isten-realizált” emberek mégis mintha kicsit másféle tanításokat fogalmaznának meg. Ez viszont azt jelenti, hogy az egyéni érzékelésből adódó tökéletlenséget még ők sem voltak képesek maradéktalanul felszámolni.
Igaz ez szerinted?
KedvelésKedvelés
Mit értesz azon hogy kicsit eltér a tanítás?
KedvelésKedvelés
Mindegyik máshova fekteti a hangsúlyt – például Sri Aurobindo a lelkek evolúcióját tanította, Sri Chinmoy úgy beszél Istenről, hogy a “Supreme” nevet adja neki, azaz Felsőbb, ez pedig azt sugallja, hogy van MIHEZ KÉPEST felsőbb. Maharshi viszont mindig csak és kizárólag az ÖNVALÓRÓL beszél, és hogy semmi nincs ezen kívül.
Szóval érzékelhető némi különbség, és akkor még nem beszéltünk más kultúrák isten-realizált embereiről, például Jézusról.
KedvelésKedvelés
Én úgy hiszem, hogy ahogy írod, a hangsúlyok mások lehetnek, de a céljuk ugyanaz. Természetesen mindegyikőjük a saját tapasztalataik alapján beszél, amelyek a megvalósulásuk alapján azonos Isten akaratával.
Hogy megítéljem innen, az óvodai homokozó széléről hogy a tanításuk mennyiben tér el vagy egyezik, arra nem vetemednék. Én úgy látom hogy sok út van, amelyek közül a Sri Aurobindó és a Sri Chinmoy féle lényegében azonos, Maharsi írásaiba (illetve a tanítványai által összegyűjtöttbe, mert ő sokat nem beszélt) csak belelapoztam, legfeljebb csak futó benyomásom van róla.
Szóval azt tudom mondani, hogy érzem azt, hogy egy hívő kereszténnyel beszélve a hite igaz és a tevékenysége is az, bár más formában keresi és szolgálja Jézust.
KedvelésKedvelés
“…sok út van, amelyek közül a Sri Aurobindó és a Sri Chinmoy féle lényegében azonos…”
Itt van elég jól összefoglalva az aurobindói Integrál Jóga:
“Sri Aurobindo 1904-ben kezdte el gyakorolni a Jógát. Jógájába először összegyűjtötte a spirituális tapasztalás azon nélkülözhetetlen alapismereteit, amelyeket az istenivel való kapcsolat és spirituális felismerés addig követett ösvényei Indiában elértek, majd továbbment, hogy egy teljesebb tapasztalatot keressen a létezés két végpontjának, a Szellemnek és az Anyagnak az egyesítésére és összehangolására. A legtöbb Jóga út a Világon-Túliba, a Szellembe vezető ösvény, és ezek végső soron elvonnak az élettől; Sri Aurobindo felemelkedik a Szellembe, hogy ismét leereszkedjen annak eredményeivel, hogy lehozza a Szellem fényét és erejét és boldogságát az életbe, annak átalakítása céljából. AZ EMBER JELENLEGI LÉTEZÉSE AZ ANYAGI VILÁGBAN, E NÉZET VAGY A DOLGOKNAK E LÁTÁSA SZERINT, EGY TUDATLANSÁGBAN VALÓ ÉLET, AMELYNEK ALAPJA A TUDATNÉLKÜLISÉG, DE MÉG ENNEK SÖTÉTSÉGÉBE ÉS NEM-TUDÁSÁBA IS EL VAN REJTVE AZ ISTENI JELENLÉTE ÉS A ISTENI SIKERÉNEK LEHETŐSÉGE. A TEREMTETT VILÁG NEM TÉVEDÉS VAGY EGY HIÁBAVALÓSÁG ÉS ILLÚZIÓ, AMELYET A MENNYBE VAGY NIRVÁNÁBA VISSZATÉRŐ LÉLEKNEK EL KELL VETNIE, HANEM EGY SPIRITUÁLIS EVOLÚCIÓ SZÍNHELYE, AMELYEN KERESZTÜL EBBŐL AZ ANYAGI TUDATNÉLKÜLISÉGBŐL AZ ISTENI TUDATOT FOKOZATOSAN KI KELL NYILVÁNÍTANI A DOLGOKBAN.”
KedvelésKedvelik 1 személy
“…a családos lét bizonyos következményei nemtől függetlenek szerintem…”
Arra gondolsz, hogy ők a cölibátussal nem élhetik meg pl. a gyerek nevelés nagy boldogságát, ami most téged betölt, és ez hiányzik a tanításukból?
KedvelésKedvelés
Oké, értem mire gondolsz az első kommentednél.
A másodikhoz: nem a gyereknevelés nagy boldogságára gondolok :).
Hanem egy spirituális szempontból sokkal fontosabb dologra (és nem is csak egyre):
1 – a saját ÉN-ünkkel és mások ÉN-jével kapcsolatos tanulásra és tapasztalatokra, amiknek bizonyos formái csak és kizárólag családban elérhetők.
A “Ki vagyok én?” és a “Ki a másik?” kérdésre adott válaszok máshogy adódhatnak, ha az embernek gyereke és élettársa van.
2 – a férfi és a női állapotról is több tudható meg egy hosszú együttélés során, itt most a metafizikai valóságokra gondolok, melyek a hétköznapi életben tükröződnek vissza.
3 – és van még valami, ami nagyon fontos: bizonyos erények gyakorlása sokkal nehezebb, ezáltal pedig több lehetőséget és magasabb fokú realizációt rejthet magában, ha egy emberrel nagyon hosszú időn keresztül élsz együtt. Ilyen például az alázatosság, a másik tisztelete, a szeretettel kapcsolatos kérdések, stb.
Általában azt gondolják, nagyobb lemondással jár a remete-lét, hiszen akkor elvileg mindenről lemondasz, ugyanakkor magát a lemondást másokkal szemben és mások mellett nem gyakorolod, csak magadnak kell megfelelned. A családos lét viszont valódi és folytonos lemondásokkal jár, nem csak az anyai szerepben, hanem például az egymáshoz való hűségben, ami közösségben élve nehezebb is, mint ha valaki magányosan ül egy barlangban.
Összességében: úgy gondolom, méltatlanul el vannak hanyagolva azok a spirituális lehetőségek, melyek a családos, a közösségben élő ember számára adódnak csak.
KedvelésKedvelés
Persze az anyaság és a hűség csak egy példa volt, rengeteg másikat is felhozhattam volna, onnantól kezdve, hogy már maga a gyerekedről való gondoskodás is valamilyen szinten a te igényeidnek a lejjebb adásával, vagyis valamelyes önfeladással jár együtt, és ugyanez vonatkozik a férfi-nő kapcsolatra.
A másik fél elfogadása olyannak amilyen, és a vele való örömteli, de mégis hosszú, évtizedeken átívelő együttlét esetleg nehezebb, mint teljesen függetlenül, egyedül élni.
KedvelésKedvelés
“…Összességében: úgy gondolom, méltatlanul el vannak hanyagolva azok a spirituális lehetőségek, melyek a családos, a közösségben élő ember számára adódnak csak. ..”
Teljesen igazad van, szerintem jól látod. a himalájai remete élete más, mint egy szerzetes rendben cölibátusban elő szerzetesé, és ahhoz képest az élet forgatagában megélni a spiritualitást nehezebb lehet esetleg mint részben kivonulva onnan. De abban hiszek, hogy a szerzetes nem véletlenül szerzetes, és egy spirituális mester tanítványa sem véletlenül az, más a feladatuk ebben az életben.
Csendben megjegyezném, hogy Sri Chinmoy éppen erről mutat utat hogy fogadjuk úgy el az életet ahogy az van és ebben a helyzetből törekedve próbáljuk megvalósítani azt ami bennünk van.
KedvelésKedvelés
Érdekes, amit Aurobindo-val kapcsolatban írtál. Bár azon elgondolkodtam, hogy ha abban megegyeznek, hogy maga Isten most is és folyamatosan megnyilvánul, csak fel kell ismerni, akkor miért van szükség a földön bármiféle változásra? Úgy értem, az isteni tudat fokozatos kinyilvánítására. Hiszen az folyamatosan megnyilvánul, csak fel kell ismerni.
A keleti tanítások általában azt mondják, hogy nem a változásra van szükség, hanem a felismerésre. Másrészt ha megnézzük a történelmet, nem úgy tűnik, mintha lenne bármiféle fokozatos kibontakozás.
KedvelésKedvelés
“…maga Isten most is és folyamatosan megnyilvánul, csak fel kell ismerni, akkor miért van szükség a földön bármiféle változásra? Úgy értem, az isteni tudat fokozatos kinyilvánítására. Hiszen az folyamatosan megnyilvánul, csak fel kell ismerni…”
Van erre egy jó példa, csak nem tudom szó szerint idézni, de talán átmegy. Az Isten megvalósítás az, amikor megmászod a mangófát és hozzáférsz a gyümölcshöz. A kinyilvánítás az, hogy lemászol a fáról és szétosztod az embereknek. A következő lépés pedig az, hogy ráébreszted őket arra, hogy ők is meg tudják ezt mászni és hogyan lesznek képesek rá.
Buddha is a állítólag a megvalósulása után azt mondta, hogy ő többé vissza nem jön a földre a Nirvánából. De élete vége felé módosította álláspontját, visszajön hogy segítse azokat a lelkeket, akik még szenvednek itt földön. Lehet, hogy ez csak példabeszéd, de számomra a lényeges az benne, hogy segíteni/gyorsítani tudod az isteni beteljesedés eljövetelét a földre.
Amikor azt írod, hogy Isten itt van, csak fel kell ismerni, ez úgy tűnik mintha most fél álomban lennél, és egy kicsit éberebbnek kellene lenned és jobban kinyitva a szemed hopp, meg is van.
Rá lehet ébredni az Önvalóra (lásd Sri Ramana Maharsi) de addig saját magadban sok tulajdonságodat át kell alakítani hogy ezt megtehesd. De ezt nem lehet erőltetni, mert a fogadókészségünk (belső edényünk) még kicsi, és ha sokat teszel bele, eltörhet.
KedvelésKedvelés
Most azzal érvelek, amit Maharsi mond. Azt mondja, a “megvalósítás” már megtörtént. Nem a jövőben, és nem a múltban, hanem már mindig is. Vagyis nincsenek olyanok, akikben nem történt volna meg ez. Nincsenek “kis edények” és nincsenek nagyok, főleg nem olyan, ami változna. Mert ami változik, az NEM VALÓSÁGOS! Ami új lehet, az nem állandó, és ami nem állandó, az nem valóság. Azt mondja, csak azok gondolják, hogy még nem valósították meg istent, akik a testi énükkel azonosítják magukat.
Sőt, azt mondja: nincsenek “mások”. Csak egyesegyedül ugyanannak az isteni önvalónak a megnyilvánulásai. Ez jelenti azt, hogy minden Egy.
És ebből az következik, hogy nem másoknak kell segíteni, mert ők nem különböznek tőlem, hanem csakis a saját Önvalómmal foglalkozni. Másokat a legjobban a saját mesterük, azaz Isten fog megsegíteni. Mindenkinek az önmagában rejlő Istent, saját Önvalóját kell megtalálni. De végső soron nincs különbözés, és nincs olyan sem, aki még nem valósította meg Istent, csak olyan van, aki ezt nem ismeri fel és nem hisz benne.
KedvelésKedvelés
Egyébként azt valahol én is úgy gondolom, hogy nem az embereknek kell kiokoskodniuk azt, miben és hogyan segíthetnek másoknak. A legtöbb, amit egyik ember a másikért tehet, ha nem az önmagához, hanem az Istenhez vezető kapuhoz segíti, és ott elengedi a kezét. Az emberi mesterek azért “veszélyesek” ilyen szempontból, mert az ember könnyen megragad egy másik emberi személy csodálatában, és így nem istenhit, hanem személyi kultusz fog kialakulni. Az igazi mesternek mindig hangoztatnia kellene, hogy valójában NEM Ő a mester.
KedvelésKedvelés
Született közben egy bejegyzés is ezt érintő témáról. https://napfenyesblog.wordpress.com/2015/11/12/pontosan-mit-ertesz-azon-hogy-isten-megvalositas/
Mit is ért Isten-megvalósítás alatt Sri Chinmoy.
Írtam, de megjegyzem megint, nem ismerem még felületesen sem Sri Ramana Maharsi tanítását.
“…Azt mondja, a “megvalósítás” már megtörtént….”
Ha ugyanazt értjük a megvalósításon, akkor ez alól egy kivételt biztosan tudok, az pedig saját magam vagyok. A bejegyzésben leírt egység érzés nekem még messze nincs meg, és hát az elmém sem mondható annyira tisztának, bár elvárásaim már nem olyanok mint régebben, elvárás mentesnek nem mondanám magam. De ez csak rám vonatkozik, hogy más ezzel hogy van, nem tudom. Bár beszéltem már egy pár nálam spirituálisabbnak gondolt emberrel, náluk sem tapasztaltam ilyet.
Szerintem, (innen a homokozó széléről) Sri Ramana Maharsi talán arra utal, hogy a lélek mint olyan ott van benned, de ennek a tudatos felismerésére és megtapasztalására még sokan nem vagyunk készen.
KedvelésKedvelés
“…Egyébként azt valahol én is úgy gondolom, hogy nem az embereknek kell kiokoskodniuk azt, miben és hogyan segíthetnek másoknak…”
Pontosan, emberi értelemmel a legjobb szándék ellenére is emberi segítséget tudunk adni. Az egység Istennel az, ami segít hogy Isten akarata szerint tegyél és nem nyíltan vagy burkoltan, vagy nem tudatosan de a saját egód növelése céljából. Amit a példában írtam az az Isten-megvalósított emberekre vonatkozik, de megpróbálhatunk mi is mélyen magunkba mélyedve azt megérezni hogy mi lehet Isten akarata egy adott dologban.
Az isteni dolgok kinyilvánítása inspirálhat másokat, azzal hogy magad jobbá válsz jobb lesz a világ is, de igazán hatékony segítség az, amit Isten szeretne általunk megtenni.
“…Az emberi mesterek azért “veszélyesek” ilyen szempontból, mert az ember könnyen megragad egy másik emberi személy csodálatában, és így nem istenhit, hanem személyi kultusz fog kialakulni. Az igazi mesternek mindig hangoztatnia kellene, hogy valójában NEM Ő a mester…”
Ezt Sri Chinmoy is sok helyen leírta, hogy csak egy legfőbb Mester van és az mindegyikőnknél azonos: Isten.
Egy igazi spirituális mester nagyon sokat tud neked segíteni, mert megadatottak a képességei hozzá, inspirál, sok terhet átvehet tőled és úgy tud kesztyűs kézzel vezetni, hogy nem is nagyon veszed észre hogyan teszi. Ezt én is, de mások is megtapasztaltuk. De az elvárás nélküliség itt is nagyon lényeges.
Hogy az általad említett személyi kultusz kialakulhat-e? Szerintem nem, mert tényleg nagyon figyel rád. De az könnyen lehet, hogy kívülállónak úgy tűnhetnek bizonyos tanítványok megnyilatkozásai hogy azok feltételen imádat jelei és ez egy másik ‘idegen emberre vonatkoztatva’ csak a személyi kultusz jele lehet. Hidd el, ez az igazi Mester részéről biztos nem az. Egy igazi Mester és tanítványa közötti őszinte kapcsolat más földi kapcsolattal nem vethető össze. Van erről egy könyve is magyarul.
http://srichinmoybooks.hu/mester-es-tanitvany/
Ettől még lehetnek olyan magukat Mesternek hirdetők, akiknél ez előfordulhat. Én csak a saját Mesteremről tudok beszélni. Ha őszinte vagy magadhoz, felismerhetők hónapok alatt a csalók.
KedvelésKedvelés
Nem is annyira arra gondolok, hogy a Mester szempontjából veszélyes ez, hanem inkább a tanítványra nézve. Szükséges-e, hogy terheket vegyenek le rólunk a spirituális úton? Szükséges-e, hogy könnyebb legyen az út? Szerintem itt éppen fordítva van, a könnyebb úton lassabban haladsz, másrészt nem is fogod megszokni annyira azt, hogy az Isten-Önvalóhoz fordulj. Ezt is meg kell tanulni, és a földi Mester felé irányuló figyelem könnyen megragadhat abban az irányban, késleltetve az isteni önvaló felé való fordulást.
KedvelésKedvelés
Sri Aurobindo szavaival a Mester szerepéről:
“… Mert az egész lényt meg kell tanítani, hogy reagálni tudjon és át tudjon alakulni, amikor lehetségessé válik, hogy ez a nagyszerűbb Fény és Erő munkálkodjon a természetben.
Ebben a fegyelemben a Mester inspirációja, a nehéz stádiumokban pedig az ellenőrzése és a jelenléte elengedhetetlen: mert különben lehetetlenség lenne sok botlás és hiba nélkül ezt végigcsinálni, ami a siker minden esélyét meghiúsítaná. A Mester az, aki felemelkedett a magasabb tudatba és létbe, és gyakran ennek megnyilvánulásának és képviselőjének tekintik. Nem csupán tanítása, és még inkább befolyása és példája által segít, hanem azon képesség által, hogy a saját tapasztalatában részesítsen másokat.”
De Sri Chinmoy elmondása szerint az Aurobindo asramban személyesen évente csak pár percet találkoztak személyesen Sri Aurobindoval. De az Ő és az Anya közvetlen figyelmét és védelmét folyamatosan érezte.
KedvelésKedvelés
Azt hiszen ebben a témában én kicsit másképp gondolkodom, de lényegtelen vitatkoznunk erről :). Ott is jók vagyunk, ahol vagyunk :).
KedvelésKedvelés
Igazad van.
Azt mondta egyszer Sri Chinmoy, hogy van egy (talán egy horvát) tanítványa, aki belsőleg nagyon közel van hozzá, és igen odaadó. De külsőleg sohasem fognak találkozni és tudatosan tanítványnak sem jelentkezett soha.
KedvelésKedvelés